Kidőlt Leninek, rabló fegyveresek: ilyen ma Ukrajna testközelből

Az osztrák katolikus szeretetszolgálat küldött két kamionnyi segélyt, azt kísértük el két román kollégával; az egyikük a Glasul Maramuresului, a másikuk a bukaresti Ziua munkatársa volt. Február 22-én indultunk, a Budapest-Ungvár-Zsitomir-Beli Monasztir-Kijev útvonalon mentünk, és 25-én hajnalban indultunk vissza, Beregszászon keresztül; a románok ott váltak le. Alapvetően azért mentem velük, mert ott voltam Temesváron '89-ben, ahol sikerült egy lövést is „beszereznem”; ezek után látnom kellett az ukrajnai forradalmat, azaz polgárháborút. Nem a halottakra voltam kíváncsi – bár láttam kb. harmincat, járdán, út szélén, újságpapírral letakarva, kabáttal az arcán és hasonlóak – hanem arra, hogy az ukrán nép mit él meg. A halottakról: néhányuk borzalmasan meg volt égve – nem tudni, mitől. Állítólag azért hagyták ott őket az út szélén, hogy a hozzátartozók felismerhessék őket.

 

 

Zsitomirban ledöntötték két teherautóval a Lenin-szobrot, amin aztán ukrán fiatalok ugrándoztak. Kiderült megint az is, hogy magyarok mindenütt vannak: miközben a velünk lévő román stáb vette a jelenetet, egy bácsika, valószínűleg nem is sejtve, hogy magyarok (is) vannak köztünk, nagyot sercintett, és azt dörmögte: „B...tok meg, legalább alátettetek volna valamit; tisztára összetörte a követ, ezt most ki a szar fogja kijavítani?!” 

 

 

Nem, épp itt, Zsitomirnál ismeretlen fegyveresek, félig egyenruhában kirámoltak minket, elvéve telefont, kamerát, mindent, érdekes és érthetetlen módon a pénzt nem – de nem csak a személyi vagyonunkat sarcolták meg. A minket megállító fegyveresek követelték, hogy mindent pakoljunk le náluk, „majd ők célba juttatják”. Az osztrákok elküldték őket melegebb éghajlatra, aztán hosszas telefonálás kezdődött mindkét oldalon, végül abban maradtunk, hogy Odesszába visszük az egész szállítmányt (közben többször gépkarabélyt fogtak a leghangosabb sofőrre). Végül elindultunk délnek, de Beli Monasztirnál visszakanyarodtunk a főút és Kijev felé.

 

 

Nem tudni: fél-egyenruhások voltak, katonasapka volt rajtuk, „bohócruha” (terepszínű mikádó), alul farmer és talán katonabakancs. Amikor megkérdeztük, kihez tartoznak, morcul annyit válaszoltak: „a hazánkhoz”. Szerintem ők maguk sem tudták, honnan kapják a parancsokat. És hogy miért rámoltak ki, és a pénzt miért nem vitték el, azt nem értem. Nálam kábé ötezer forint volt, de a kollégáknál sokkal több, a máramarosinál például tízezer új lej, ami cirka  670 ezer forint.

 

 

Kijevben és Zsitomirban az üzletek teljesen üresek, tömegközlekedés alig van (Kijevben a metró már jár, de a villamosok – úgy láttam – nem). Feltűnő a sorban állás: az egész a nyolcvanas évek Romániáját vagy Csernyenkó Szovjetunióját idézi; ugyanakkor a hotel bárjában minden volt, csak elképesztően drágán. Viszont ott sem volt sem fűtés, sem melegvíz; a felkelők hoztak nekünk alkoholos törlőkendőket.

 

 

Kijev nem szegény. Sőt, Ukrajna Szentpétervárja, a leggazdagabb város (bár a Krím – ott ugyan csak '99-ben jártam – drágább). Összehasonlításképp: a buszbérlet átszámítva 4700 forint havonta, Zsitomirban nagyjából 2000  – és 40 kilométer a távolság a két város közt. Az emberek jól öltözöttek, mintha Budapesten lennénk. Amúgy a belvárost kivéve teljes volt a nyugalom, ha nem lett volna annyi egyenruhás az utcákon, semmi problémára nem következtethettünk volna.

 

 

Nem vagyok katonai szakértő – bár azért értek valamelyest a dologhoz, mint tartalékos alhadnagy –, de egy tény: ilyen épületkárokat pusztán Kalasnyikovokkal nem lehet előidézni. Itt vagy harckocsikat vagy lövegeket, de minimum BTR-eket (30 mm-es löveggel) vetettek be. De inkább az első kettőre gondolnék. 

 

 

Erősen emlékeztet Temesvárra. Itt és ott is „terroristákat” emlegettek/emlegetnek – nem tudni, kik lőnek, kik a „terroristák”. Emellett mindkét esetben teljes a zűrzavar: nem tudni, ki kivel van, hova húz. Egy biztos: Temesváron 1989-ben akkora károk, mint a Majdanon és környékén, nem voltak.

 

 

Szerintem – de ez szigorúan magánvélemény – Ukrajna mindenképpen szakad: a Krím és keleti rész mindenképp ki fog válni, és talán Odessza is (ebben nem vagyok biztos). Arról, hogy Janukovics sorsa mi lesz, fogalmam sincs; ez teljesen kiszámíthatatlan, éppúgy, mint Timosenko asszony jövője – szerintem bukott mind a kettő. Abban viszont biztos vagyok, hogy az oroszok lépni fognak. Szevasztopol repterének megszállása önmagáért beszél; és amit a magyar sajtó mindig elfelejt: Szimferopol sokkal nagyobb.