Ukrajna: eltűnt a kormány, lemondott a parlament elnöke

2014. február 22. 08:52

Az ellenzéki Haza párt egyik képviselője szerint ismeretlen helyre távozott az ukrán kormány többsége. Már nem csak a parlament elnöke, hanem egyik alelnöke is lemondott.

2014. február 22. 08:52

Az ukrán kormány tagjainak többsége elhagyta munkahelyét és ismeretlen helyre távozott, ezért az egyetlen legitim hatalmi intézmény jelen pillanatban a törvényhozás –jelentette be szombaton a parlamentben az ellenzéki Haza párt egyik képviselője. Olekszandar Turcsinov szerint ilyen körülmények között a parlamentnek kötelessége átvállalnia a teljes felelősséget az ország helyzetérért, azonnali hatállyal hozzá kell látnia a hatalmi jogkörök gyakorlásához. Turcsinov arra tett javaslatot, hogy a parlament nevezzen ki ügyvezető kormányfőt és belügyminisztert.

Korábban benyújtotta lemondását szombaton Volodimir Ribak ukrán parlamenti elnök – jelentette a kijevi média. Az UNIAN hírügynökség szerint Ribak nem jelent meg szombat reggel a törvényhozás ülésén, a parlament alelnöke, Ruszlan Kosulinszkij pedig arról tájékoztatta a képviselőket, hogy az elnök közleményben jelentette be: lemond tisztségéről, döntése betegségével, illetve gyógykezelésével függ össze. A parlament szombati üléséről gyakorlatilag hiányzik a kormányzó Régiók Pártja, 185 képviselője közül csak 23-an vannak jelen az ülésteremben.

Azóta már lemondott a parlament egyik alelnöke, Igor Kaletnik is.

A tüntetőké a kormányzati negyed

A kijevi tüntetők szombatra virradóra teljes ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet, a parlament, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, illetve a belügyminisztérium épületét is – közölte Andrij Parubij, az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt képviselője, a Majdan „ellenállási” parancsnoka. Az UNIAN hírügynökség szerint Parubij a kijevi központi téren elhelyezett emelvényről tájékoztatta a tüntetőket arról, hogy mely ellenzéki csoport melyik kormányzati épület „védelmét” látja el. Bejelentette azt is, hogy mostantól a tüntetők ellenőrzése alá vonják az egész fővárost. Parubij azt üzente a rendőröknek, hogy csatlakozhatnak a kormányzati negyedben járőröző ellenzékiekhez, mindnyájan átállhatnak a tiltakozók oldalára, de ki kell tűzniük világoskék-sárga szalagot (ezek az ukrán nemzeti lobogó színei).

Elmenekült a bukott ukrán belügyminiszter

Állítólag Fehéroroszországba szökött Vitalij Zaharcsenko leváltott ukrán ügyvezető belügyminiszter – jelentette szombat reggel az UNIAN ukrán hírügynökség. Zaharcsenko szökéséről Tetjana Mokridi ellenzéki aktivista tájékoztatott a Facebook közösségi portálon. Előzőleg Andrij Parubij, az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt képviselője, a Majdan „ellenállási” parancsnoka is azt mondta: olyan információi vannak, hogy a belügyminiszter kísérletet tesz az ország elhagyására. Az ukrán parlament pénteken mentette fel Zaharcsenkót azzal az indokkal, hogy ő a felelős a tüntetők elleni brutális fellépésért és civilek haláláért. Az ügyvezető belügyminiszter túllépte hatáskörét, törvénytelen, alkotmányellenes parancsokat adott, amelyek emberek halálához vezettek.

Elhagyta Kijevet Viktor Janukovics is. Az elnöke az orosz határ fekvő Harkovba mehetett, ami Ukrajna második legnagyobb városa és inkább Janukovicshoz hű – írja az Index ukrán és amerikai forrásokra hivatkozva. Ezt az információt közölte az USA-val azóta Leonyid Kozsara külügyminiszer is.

Valaki ultimátumot adott

Még péntek este a kijevi tüntetők ultimátumot adtak Viktor Janukovics ukrán elnöknek, hogy mondjon le másnap reggelig, különben fegyveres felkelés tör ki. Az MTI szerint Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezetője beszélni kezdett a Függetlenség terén, de félbeszakította őt az önvédelmi erők egyik tagja, és a színpadra lépve bejelentette: ha az elnök szombat reggel tíz óráig nem mond le, az emberek újra fegyvert ragadnak.

A péntek esti nagygyűlés egyébként az áldozatokról való megemlékezéssel kezdődött. Az indulatok magasra csaptak, amikor a térre ért az előző nap meggyilkolt egyik áldozat nyitott koporsója. Az egyik tiltakozó a mikrofonhoz lépett, és a mögötte álló három ellenzéki vezetőre – közöttük Klicskóra – utalva közölte: „A bajtársunkat agyonlőtték, és a vezetőink megrázzák egy gyilkos kezét. Szégyen!”, majd bejelentette az ultimátumot. Bejelentését a téren tartózkodók hevesen támogatták – írta az Ukrainszka Pravda hírportál.

Több tüntető Klicsko beszéde közben a Jobb szektor vezetőjét, Dmitro Jarost követelte a színpadra. Jaros eleget tett ez utóbbinak, és beszédében közölte: a Jobb szektor nem teszi le a fegyvert, nem oldja fel a közigazgatási épületek blokádját, amíg nem teljesül fő követelésük: Janukovics lemondása. „Törvényszék, törvényszék!” – skandálta a tömeg, mire a szónok hozzátette: „Felelősségre kell vonni mindenkit, aki tűzparancsot adott, valamint az orvlövészeket!”. A Jobb szektor kész magára vállalni az ukrajnai forradalom folytatását – idézte Jarost az lb.ua hírportál. Az Index a Guardianre hivatkozva viszont azt írja, hogy a Jobb szektor tagadja, hogy az ő vezetőjük buzdított volna támadásra.

A Majdanon tüntetők Janukovics fejét követelték. „Halál a börtöntöltelékre!” – skandálták. (Mint dpa német hírügynökség megjegyezte, az ukrán elnököt fiatalkorában rablótámadás miatt börtönbe zárták.)

Az Avtomajdan mozgalom nyilatkozatban tudatta: nem fogadja el az ellenzék és Janukovics megállapodását, csak az elnök távozásával elégedne meg. A mozgalom öt pontban foglalta össze követeléseit. Ezek között szerepel az elnök azonnali lemondása és előre hozott elnökválasztás kiírása, a „bűnös parancsok” végrehajtásáért felelős rendőrök, ügyészek, bírák felelősségre vonása, a börtönbe zárt tüntetők azonnali szabadon engedése, az Európai Unióval való társulási szerződés aláírása és a Berkut különleges rendőri egység feloszlatása.

A parlamentben a képviselők fel akarták vetni Viktor Psonka főügyész leváltásának kérdését, de Volodimir Ribak házelnök elutasította a kérést. A képviselők a szónoki emelvényhez rohantak, de Ribak hajthatatlan volt, és szombat délelőtt 10 óráig elnapolta a parlament plenáris ülését.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2014. február 23. 07:52
Balfax ukránok,balfax hadsereg!Lehet hogy győzött a csürhe hazaárulók kis bandája,de ez a mecs még nincs lefujva!
Wagner Hopkins
2014. február 22. 12:24
Gyalázat. Kajakvilág. Ha a cigángyerek erősebb, mint az öregasszony, elveszi az értékét, életét. Ha a kanos faszi erősebb mint a nő, megdugja és megöli. Ha a hőbörgők erősebbek, mint a törvényes kormány, felgyújtják a fővárost és elzavarják a kormányt.
Mimes
2014. február 22. 11:53
Én még mindig nem értem sok ide kommentelőt: az ő gondolatmenetük alapján 48-as és 56-os hőseink szimpla terroristák voltak, akiket le kellett volna lövetni, ne bontsák itt a törvényes rendet? Nem kéne elgondolkodni azon, hogy miért is vannak még kint a tüntetők? Talán azért, mert hetek óta Janukovics lemondását követelik, és nem tetszett nekik, ahogy az "ellenzék" a saját seggük féltéséből kötött egy olyan megállapodást az elnökkel, ami igazából olyan, mintha semmi se történt volna? (Előrehozott választások egy hónappal azelőtt hogy amúgy is letelne a szolgálati ideje az elnöknek? Most komolyan?) Ha itthon is elszakadna a cérna a sok egymást követő mutyikormány miatt, és tüntetők követelnék a politikai elit eltakarodását, ők is csak szimpla terroristák lennének?
Enigmák
2014. február 22. 11:15
Türelem: "Ugye emlékezetes, amikor Gauck meghirdette az új német nyitást. Hát itt van, német pénzek a lázadóknak." Szóval akor ezért nem ment el ez az NDK-s párttitkár fejű Gauck a téli olimpiára? Nem a buzik miatt bojkottálta hanem hogy az esemeényeket levezényelje
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!