Klicsko kész vitázni az ukrán elnökkel, de csak ha az lemond

2014. február 11. 21:18

Viktor Janukovics ukrán elnök kész vitát folytatni Vitalij Klicskóval, az ellenzéki Ütés párt elnökével valamelyik országos televízióban. Klicsko visszaüzent az államfőnek: rendben, de akkor előtte mondjon le.

2014. február 11. 21:18

Klicsko a múlt vasárnapi ellenzéki nagygyűlésen hívta nyilvános politikai vitára Janukovicsot a Függetlenség terére a hatalomváltást követelő tüntetők elé. Az elnöki sajtószolgálat szerint azért javasolta az államfő a tévévitát, hogy szélesebb közönség láthassa azt, ne csak a Majdan, azaz a kijevi Függetlenség terének tüntetői. 

Az elnöki sajtószolgálat vezetője kijelentette, hogy a vitát bármelyik országos sugárzású állami vagy kereskedelmi televízió közvetítheti, amely erre ajánlatot tesz. Az Ütés párt elnöke még kedden választ adott: készen áll Janukoviccsal a tévévitára, de csak az elnökválasztások kiírása után. A politikus megjegyezte, hogy demokratikus országokban bevett gyakorlat a jelöltek televíziós vitája, és ő is hajlandó ilyenben részt venni. „Ehhez azonban előbb Janukovicsnak meg kell tennie egy férfias lépést. El kell ismernie felelősségét azért a súlyos politikai és gazdasági válságért, amelybe az ő vezetése juttatta Ukrajnát, és le kell mondania” – szögezte le Klicsko.

Közben szünetelnek a válság rendezését célzó tárgyalások az államfő és az ellenzék vezetői között. Volodimir Olijnik, a kormányzó Régiók Pártjának befolyásos képviselője kijelentette, hogy a tárgyalások folytatása a közeljövőben nem várható. Megjegyezte, hogy az elnök kész folytatni a párbeszédet, minden az ellenzék akaratán múlik. Janukovics legutóbb január 27-én találkozott a három parlamenti ellenzéki erő vezetőivel, Vitalij Klicskóval, valamint Arszenyij Jacenyukkal, a Haza (Batykivscsina) és Oleh Tyahnibokkal, a Szabadság (Szvoboda) párt vezetőjével.

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kónbandi
2014. február 12. 07:08
Egy gyógyintézmény szobája is elég neked csak merjél elég kicsi lenni hozzá. :D
kónbandi
2014. február 12. 06:20
Ez olyan mintha Janukovics elindulna egy boksz meccsen és kikötné hogy az ellenfele az nem bokszolhat vele.(mert még véletlen kiütik) Demokratikus
Horpadt Bölény
2014. február 12. 05:59
Jacenyuk Arzén ábrázatát tessenek behatóbban tanulmányozni.Igen demokratikus vonásokkal rendelkezik.
1120
2014. február 12. 00:37
Ez nevetséges... Klicsko mégis ezt hogy gondolja? Mondjon le az elnök és akkor majd vitázik vele? Akkor már minek? Pfff!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!