A kérdésben nincs egyetértés az ellenzék vezetői között. A napokban Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy az ellenzéki erők között létrejött megállapodás alapján a 2015-ben esedékes elnökválasztás első fordulójában mindhárom párt állít jelöltet, és a második körbe bejutó mögött egyesítik majd erejüket.
A Függetlenség terén kedden mondott beszédében Jacenyuk ígéretet tett arra, hogy az ellenzék vezetői hamarosan közzéteszik cselekvési programjukat, a demonstrálóktól pedig még egy kis türelmet, bátorságot és bölcsességet kért. Szavai szerint a jelenlegi rezsim ellen fellázadt emberek egységet és egységük erejét megmutatva kemény próbatételeket álltak ki sikerrel. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy még nehéz utat kell megjárniuk a győzelemig, újabb és nem kevés próbatételen kell átmenniük, amihez bátorságra és türelemre lesz szükségük.
A harmadik parlamenti ellenzéki erő vezetője, Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság párt elnöke úgy fogalmazott, hogy az idei karácsony az ukránok számára a megújulás jelképévé vált. Hangsúlyozta, hogy küzdelem, állhatatosság, hit és bátorság kell a győzelemhez az eszményekért folyó harcban, áll az MTI kijevi tudósításában.