John McCain és Chris Murphy beszélt az ellenzéki tüntetésen. McCain elmondta, hogy támogatják a tüntetők „igazságos ügyét, jogukat arra, hogy saját sorsukat békés és demokratikus úton döntsék el.” Szerinte Ukrajna jövője Európában van, és Amerika támogatja a társulást.
Murphy arról biztosította a Majdan tüntetőit, hogy az Egyesült Államok szenátusa támogatja békés demonstrációjukat. „Én, mint a 100 szenátor közül a legfiatalabb, külön üzenettel érkeztem a fiatalokhoz: a változásokhoz vezető út a békés tiltakozóakciókon vezet keresztül” – mondta a demokrata párti politikus elismerését fejezve ki a Majdanon tüntetők iránt, akik a tiltakozás békés módját választották az ellenük irányuló erőszakos cselekmények ellenére.
A szenátorok felszólalását a téren összegyűlt több százezer demonstráló kitörő ovációval és hosszan tartó tapssal fogadta, a végén angolul skandálva köszönte meg a támogatást.