Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Törvénysértőnek, ésszerűtlennek és gazdaságilag kivitelezhetetlennek tartják az EU-ból érkező külföldiek létszámstopját a brit kormánykoalícióban résztvevő Liberális Demokraták vezető politikusai. Szerintük a David Cameron által vezetett Konzervatív Párt pánikba esett a szélsőjobboldal térnyerése miatt. Andor László, uniós biztos egyetért a Liberális Demokratákkal.
Ultimátumszerű nyilatkozatokban utasították el vasárnap a brit kormánykoalícióban részes Liberális Demokraták vezető politikusai a nagyobbik koalíciós partner, a Konzervatív Párt terveit az EU-társállamokból érkező munkavállalók számának korlátozására.
Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettes a The Sunday Times-ban közölt cikkében „értelmesnek és ésszerűnek” nevezte a kormány által az EU-bevándorlás szabályozásával foglalkozó tervek némelyikét, köztük azt, amelynek alapján, ha egy külföldi EU-állampolgár az utcán alszik és koldulásból tartja el magát, kitoloncolható és 12 hónapra kitiltható lesz Nagy-Britanniából. Szerinte ez az a pont, ahol meg kell húzni a vonalat, a betelepülés korlátozása értelmetlen. A tervezet szerint a külföldi uniós betelepülők számát 75 ezer főben korlátoznák évente. Úgy gondolja, hogy egy ilyen korlátozás illegális lenne, és a külföldi EU-államokban élő britek milliói „aligha köszönnék meg” a brit kormánynak, ha emiatt „adok-kapok jellegű” megtorló intézkedések szenvedő alanyaivá válnának.

Clegg szerint „politikailag talán népszerű lenne”, ha Nagy-Britannia „Dover szikláira” kitenne egy nagy táblát „Belépni tilos” felirattal, de ezért hatalmas gazdasági árat kellene fizetni. Ha a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-munkavállalók „ma este hajóra vagy repülőre szállnának és hazamennének”, egyebek mellett összedőlne a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS), és „csikorogva lefulladna” a londoni City pénzügyi központjának gépezete is - írta a politikus.
Vince Cable, az üzleti ügyek minisztere is osztotta párttársa nézeteit és törvénysértőnek, emellett kivitelezhetetlennek is nevezte az EU-állampolgárok betelepülésének számszerű korlátozását. Azt is bejelentette egy televíziós műsorban, hogy a kvóta bevezetése „nem fog megtörténni”, a Liberális Demokraták megakadályozzák azt. Szerinte nagyon kevés bizonyítéka van annak, hogy a kelet-európai EU-bevándorlók csak a szociális juttatásokért érkeznének Nagy-Britanniába. Ugyanakkor minden bizonyíték arra vall, hogy sokkal több adót fizetnek be a brit költségvetésbe, mint amennyit onnan szociális juttatások formájában kivesznek.
Cable szerint az ilyen elképzelések azt jelzik, hogy a nagyobbik koalíciós partner, a Konzervatív Párt „pánikba esett a UKIP – az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja – miatt”, akiknek fő politikai célkitűzése a brit EU-tagság feladása és az uniós bevándorlás korlátozása. Az UKIP támogatása folyamatosan növekszik, ám a hasonló álláspont Cable szerint nem fogja segíteni a konzervatívokat, viszont nagyon nagy károkat okoz.
Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztos is egyetértett a két Liberális Demokrata politikussal. Kijelentette: David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök Nigel Farage-nak, a UKIP vezetőjének „retorikáját visszhangozza”. Szerinte nagyon nehéz partneri kapcsolatokat ápolni úgy, ha a közbeszédet „zsigeri ösztönök és bizonyos mértékű félelemkeltés” vezérli. Ez mellett „paradoxnak” nevezte, hogy Nagy-Britannia egyrészt az „EU-bővítés és az emberek szabad mozgásának bajnoka”, másrészt ellenzi a bevándorlást az új tagállamokból.
A magyar uniós biztos, aki az elmúlt hetekben már konfliktusba keveredett Londonnal hozzátette, hogy az utóbbi időben Spanyolországból és Olaszországból emelkedett a legnagyobb mértékben a Nagy-Britanniába érkező bevándorlók száma, velük kapcsolatban azonban „nincs hisztéria (...) akkor miért szólaltak meg a vészcsengők a román és a bolgár bevándorlók miatt?”