Schulzot jelöli az Európai Bizottság élére a szocialista EP-frakció

2013. október 10. 11:04

Martin Schulzot, az Európai Parlament jelenlegi elnökét jelöli az Európai Bizottság élére az EP szocialista frakciója. A politikus korábban a szocialisták frakcióvezetője volt.

2013. október 10. 11:04

Schulz támogatásáról a szerda esti frakcióülésen határoztak – tudatta a párt frakciója. A közlemény kitért arra is, hogy José Manuel Barroso mandátumának lejártával a portugál politikus utódát a lisszaboni szerződés értelmében, az Európai Tanács jelöli a posztra a következő májusi EP-választások eredményének figyelembe vételével, de a bizottság elnökét immáron hivatalosan az EP választja meg. A frakció közleményében ismerteti, hogy az Európai Szocialisták Pártja korábban úgy döntött, közös jelöltet állít a jövőre esedékes bizottsági elnökválasztáson, ebben pedig szerintük a frakciónak is „joga és kötelessége” állást foglalni.

Martin Schulz a természetes választás számunkra, mert kiáll összeurópai csoportunk progresszív eszméiért” – írta közleményében a képviselőcsoport. Schulzot a frakció vezetője, utóda, Hannes Swoboda így méltatta: az EP elnökeként a német szociáldemokrata politikus nap mint nap bizonyítja, hogy erős és elismert vezető, aki képes felemelni a szavát 500 millió európai érdekében.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wendriner
2013. október 10. 12:56
Már csak Török Zsótit kellene személyes szóvivőjének jelölni.
bb2
2013. október 10. 11:58
Csalódtam. Én Kohn Benditre számítottam.
kamasuka
2013. október 10. 11:49
Srácok, srácok. Mi lesz itt jövőre, ha Szanyi Tibi és más észkombájnok is bekerülnek? Túl sok esélyes jelölt lesz hasonló pozíciókba, nem? ;)
krisztoforo48
2013. október 10. 11:25
Mindent megtesznek az unió megújulásáért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!