Élesben tesztelik több tartományban is a kommunista pártból való kiléptetést Kínában, ami egy hosszú évek óta halogatott reform kezdetét jelentheti az országban. A Global Times című napilap a kelet-kínai Csöcsiang tartomány Pucsiang megyéjének példáját említi, ahol nemrég több mint félszáz fő párttagságának visszavonását jelentették be. A kísérleti jelleggel zajló program keretein belül a helyi párttagokat tíz szempont alapján április óta értékelik. Az 55 kiléptetendőn túl több mint 400 főt figyelmeztetésben részesítettek, nekik legfeljebb egy évük van arra, hogy »helytelen viselkedésüket korrigálják«.
Szintén a párttagok minősítésével és a kritériumoknak nem megfelelők kizárásával kísérletezik a dél-kínai Kuangtung tartomány, ahol a párttagoknak egy százas skálán 60 pontot kell teljesíteniük a bennmaradáshoz. Az »alkalmasság« alapját mindkét esetben a párt alapelveinek betartása, valamint a szabályainak való megfelelés jelenti, ehhez jönnek más mutatók, például az ideológiai elkötelezettség.