Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Hozzáfér az okostelefonok felhasználói adataihoz az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, jelentette a Der Spiegel.
A német hírmagazin vasárnapi számában megjelent beszámoló szerint az NSA szakértői egy 2010-es elemzésben megállapították, hogy az okostelefonok rendkívül gyors terjedése megnehezíti a célpontok klasszikus elemzését. Az ügynökség ezért munkacsoportokat állított fel az Apple-féle iPhone telefonok és az iOS operációs rendszer tanulmányozására, a Google által kifejlesztett Android operációs rendszer vizsgálatára, valamint annak feltárására, hogy miként lehet feltörni a legbiztonságosabb okostelefonként számon tartott Blackberry készülékeket.
Az NSA korábbi munkatársától, az Egyesült Államokban súlyos törvénysértéssel vádolt Edward Snowdentől származó ügynökségi dokumentumok alapján a szakértők nem találtak lehetőséget arra, hogy tömegesen kémleljék ki az okostelefonokat, de a kiszivárogtatott anyagok nem hagynak kétséget afelől, hogy ha az amerikai titkosszolgálati szerv megfigyelési célpontként határoz meg egy okostelefont, akkor megtalálja a módját, hogy hozzáférjen a benne tárolt adatokhoz, például híváslistákhoz, SMS-ekhez, és akár a készülék kamerájával készített felvételekhez is, írta a Der Spiegel.

Az adatok kinyeréséhez a készüléktulajdonosok is hozzásegítik az NSA-t, mert elhanyagolják az adatbiztonság kérdését. Az okostelefon-használók egyetlen jellemző aggodalma az, hogy nem tudják használni a készüléket, mert nincs térerő, wifi vagy mobilinternet - állapították meg az ügynökség szakértői, akik a nomofóbia (nomophobia - no mobile phobia) kifejezéssel illetik ezt a jelenséget a Snowden-féle iratok szerint.