Ashton kiemelte, hogy az amerikai és az orosz diplomácia vezetőjének csütörtöki találkozóján számos fontos részletkérdést kell tisztázni a vegyi fegyverek nemzetközi felügyelet alá helyezésének, majd megsemmisítésének mikéntjét, a folyamat átláthatóságát, a kötelezettségvállalások tényleges teljesítésének ellenőrzését illetően.
Az EU főképviselője szerint napokon belül várható az ENSZ hivatalos szakértői jelentésének közzététele arról a tragikus esetről, amelyre a nemzetközi közösség jelentős része úgy tekint, mint annak bizonyítékára, hogy a szíriai haderő vegyi fegyvert alkalmazott. Ashton egyúttal sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a világszervezet Biztonsági Tanácsa (BT) egyelőre „nem nőtt fel feladatához”, nem vette ki részét a Szíriával kapcsolatosan viselt felelősségéből.
A BT szerepvállalása „megkerülhetetlen” – fogalmazott, utalva arra, hogy a testület nyugati állandó tagjai BT-határozat elfogadtatására törekednek, amely nemzetközi jogi kötelezettséget róna Szíriára mindazok haladéktalan teljesítésére, amire ma még csupán az orosz diplomáciai kezdeményezés elfogadásával mutat verbális hajlandóságot. Eddigi értesülések szerint az oroszok sem lelkesednek a kezdeményezés kötelező erejű BT-határozatba foglalásának gondolatáért – miközben a Nyugat ezt tekintené az orosz lépés hitelessége próbakövének.
Az EP-vitában Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, a liberális EP-frakció vezetője azt mondta: olyan fegyvere csak a szíriai hadseregnek van, amilyenekkel célba juttatták a vegyifegyver-gránátokat. Verhofstadt szerint most nem szabad felhagyni a Damaszkuszra gyakorolt nyomással, és a repüléstilalmi övezet létesítésétől sem kellene visszariadni, ami bénítaná a felkelők ellen harcoló kormányerőket. A liberális frakcióvezető hiányolta, hogy Catherine Ashton az unió képviseletében nem lesz ott John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter genfi találkozóján.
Néhány más EP-képviselő ugyanakkor azt emelte ki, hogy a felkelők soraiban ott vannak az iszlám szélsőséges erői, ami óvatosságra int. Voltak olyanok is - például brit euroszkeptikus képviselők –, akik azt hangoztatták, hogy annak idején Irakba is tömegpusztító fegyverek létezésének utóbb tévesnek bizonyult feltételezése alapján vonult be a nemzetközi haderő, és most Szíriában el kellene kerülni ugyanezt a hibát, nem lenne szabad katonai eszközökhöz nyúlni, amíg nem sikerül egyértelműen tisztázni a történteket.