A szociáldemokrata miniszterelnök a bukaresti kormány szerdai ülésén jelentette ki, hogy egyetért a „kommunista pribékek” öregségi járandóságának a megvonásával, de ezt csak törvényes keretek között tehetik meg. Ponta arra kérte az igazságügyi minisztert, hogy az alkotmánybírósággal és a legfelső bírósággal is konzultáljon az ügyben. Mint mondta, „jogi segítséget” jelentene a kormánynak, ha az ügyészség eljárást indítana a szóban forgó személyek ellen.
„Felelősséget vállalok a kormány nevében, hogy felfüggesztjük a kommunista pribékek nyugdíjának folyósítását, ha az ügyészség büntetőjogi vizsgálatot indít ellenük, egészen addig, amíg a per lezárul” – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, hogy az érintettek vélhetően beperelik a kormányt, ezért van szükség a megfelelő jogi eszköz megtalálására. Ponta utalt politikai ellenfelére, Traian Băsescu államfőre is, aki 2006-ban elítélte a kommunizmust. A miniszterelnök szerint azok, akik elítélték a kommunizmust, az akkori hatalom pribékjeit békén hagyták, és ez utóbbiak most nagyon jól élnek.