„Fontos számomra, hogy megtudjam, mit gondolnak valójában az emberek” ‒ nyilatkozott a norvég médiának „szerepjátékával” kapcsolatban a kormányfő. „És ha van egy hely, ahol az emberek tényleg elmondják, mit gondolnak a legtöbb dologról, az a taxi” ‒ tette hozzá.
Az autóban napszemüveget és taxis egyenruhát viselő Stoltenberg csak abban az esetben fedte fel kilétét, ha felismerték. Az utasok többsége elég hamar észrevette, hogy valami furcsaság van a sofőrrel, volt, aki megjegyezte: „Ebből a szögből ön úgy néz ki, mint Stoltenberg”. A beszélgetések többnyire politikai síkra terelődtek.
A norvég kormányfő elmondása szerint nyolc éve nem ült a volán mögött, ami a vezetésén meg is látszott: egyszer hibázott is, amikor az automata kocsit hirtelen lefékezte, mert a fékpedálról azt hitte, hogy az a kuplung.