Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

UDAR (ÜTÉS) nevű pártjával indulna Vitalij Klicsko ökölvívó a 2015-ös ukrajnai elnökválasztáson – jelentette szerdán az ukrán média.
A Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú bajnoka José Sulaimánnnal, a WBC elnökével folytatott megbeszélésén közölte, hogy továbbra is szerepet kíván vállalni a politikai életben, és megmérettetni magát a soron következő elnökválasztáson. Korábban nyilvánosságra került hírek szerint Klicsko a WBC elnökével közölte, hogy egy edzésen megsérült a csuklója, ezért nem tud a megadott határidőn belül ringbe szállni Bermane Stiverne bokszolóval bajnoki címe megvédéséért. Elemzők ezután kétségbe vonták, hogy folytatja-e sportolói pályafutását.
A Research & Branding Group közvélemény-kutató cégnek a napokban nyilvánosságra hozott felmérése szerint Vitalij Klicskónak lenne most magasan a legnagyobb támogatottsága a kijeviek körében, ha indulna a főpolgármesteri posztért. Korábban ellenzéki szövetségesei is támogatásukról biztosították, Klicsko azonban kitérő választ adott arra, hogy elindul-e a kijevi városvezetői tisztségért. Arra hivatkozott, hogy még az időpontja sincs kiírva a főpolgármester-választásnak. A kormányoldal amellett van, hogy az elnökválasztással egy időben tartsák a főpolgármester-választást, amit az ellenzék határozottan ellenez, Klicsko pedig ez esetben államfői ambíciói miatt bizonyosan nem jelölteti magát.

Májusban a három parlamenti ellenzéki párt vezetői, Vitalij Klicsko, Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko mögött álló Haza frakcióvezetője és Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) elnöke abban állapodtak meg, hogy amennyiben továbbra is kétfordulós lesz az elnökválasztás, a második fordulóba bejutó ellenzéki jelölt mögé állnak. A közvélemény-kutatások szerint a három ellenzéki vezető közül Klicsko a legnépszerűbb az ukrán választók körében.