„Meghívó nélkül érkezett a területünkre, nem hozzánk, hanem más országokba repült tranzittal. Ahogy a gépe (Hongkongból) a levegőbe emelkedett, kiderült, hogy amerikai partnereink lényegében blokkolták a további útját” – mondta Putyin. Hozzátette: „Az amerikaiak ijesztették el az összes többi országot, senki sem akarja magához venni, így lényegében ők maguk tartóztatták fel őt a mi területünkön. "Kaptunk egy ilyen karácsonyi ajándékot.” Az Egyesült Államokban hazaárulással vádolt 30 éves amerikai férfi sorsát firtató kérdésre Vlagyimir Putyin egyszerűen azt válaszolta: „Honnan tudjam? Ez az élete, a sorsa” - tette hozzá. Szerinte Edward Snowdennek nem célja, hogy Oroszországban maradjon, állandó lakhelyéül másik országot választ.
„Azt mondtuk neki, hogy meghatározott viszonyban állunk az Egyesült Államokkal. Nem akarjuk, hogy ön a tevékenységével ártson az USA-val meglévő kapcsolatainknak. Nemet mondott. Maguk nevetnek, pedig én komolyan beszélek. Azt mondta, hogy folytatni akarom a tevékenységemet, küzdeni akarok az emberi jogokért, mert úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok megsért egyes nemzetközi jogi normákat, beavatkozik a magánéletbe, és az a célom, hogy harcoljak ez ellen. Azt mondtuk, hogy: tessék, de csak nélkülünk, nekünk van mi ellen küzdenünk” - mondta Vlagyimir Putyin.