A The New York Times úgy értesült, hogy az elnök, abban a reményben, hogy 2001. szeptember 11-én elkezdődött, úgynevezett terrorizmus elleni háború nem tarthat örökké, elrendelte a felfegyverzett pilóta nélküli repülőgépekkel folytatott műveletek erőteljes korlátozását az olyan zónákban, amelyek nem számítanak nyilvánvaló háborús övezetnek, így az olyan országokban, mint Pakisztán, Jemen és Szomália. A külföldi állampolgárságú ellenségekre mért csapásokra a jövőben ugyanazok az elvek vonatkoznak majd, mint a terroristának feltételezett amerikaiakra.
Eric Holder igazságügyi miniszter a kongresszushoz szerdán intézett levelében leszögezte, hogy megsemmisítő csapást csak olyan célpontok ellen fognak alkalmazni, amelyek folyamatos és azonnali fenyegetést jelentenek amerikaiak számára. A tárcavezető elismerte: a jelenlegi kormányzat 2009 óta négy amerikai állampolgárt likvidált külföldön. (A Bush-kormányzat idején feltehetően egy amerikait öltek meg.) Az Obama által jóváhagyott alapelvek szerint befejeződhetnek azok a dróncsapások, amelyeket ismeretlen személyekre pusztán azon feltételezés alapján mértek, hogy azok az al-Kaidához vagy valamilyen más ellenséges szervezethez tartoznak. A kormány bírálói szerint ezek számos polgári áldozattal jártak. A The Washington Post összesítése szerint Obama elnöksége alatt pilóta nélküli géppel mintegy 400 csapást hajtottak végre külföldön.