Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Otthonra lelt hazánkban a svéd kézilabdaedző, aki másfél évvel ezelőtt érkezett Magyarországra, és azóta kétszer Bajnokok Ligája-győzelemig vezette az ETO-t. Bár számos helyen megfordult korábban Per Johansson, Győr hamar a szíve csücske lett. Interjú.

Mennyit változott Per Johansson élete, amióta Győrbe került?
Az életem új irányt vett, amikor nyolc évvel ezelőtt eljöttem Svédországból. Azóta dolgoztam Montenegróban, Romániában, Oroszországban, Hollandiában – mindenhol meg kellett tanulnom gyorsan alkalmazkodni a változó körülményekhez, és lépésről lépésre megismerni azt a kultúrát, amely befogadott. Idővel megszoktam, hogy távol vagyok az otthonomtól. Magyarországon is nyolc-kilenc különböző nemzetiségű játékossal dolgozom, igazi multikulturális közeg. Győr fantasztikus város, imádják a csapatot, kivételes helyzetben érzem magam. Barátságos a környezet, a lehetőségeink pedig páratlanok, úgyhogy hálás vagyok, hogy itt lehetek.

Talán már ismer minket annyira, hogy megkérdezzem: hogyan jellemezné a magyarokat?

Győri tapasztalataim alapján mondhatom, hogy barátságos, nyitott nép a magyar, hamar lenyűgözött a sporthoz való hozzáállása. A mi szurkolóinké és az ellenfeleinké is. Jó látni azt a fanatizmust, ahogy rajonganak ezért a játékért. A magyar tényleg igazi sportnemzet, kivételes, egyedi módon áll hozzá a sporthoz.
A kormányzat támogatása elképesztő,
világszintű a háttér, amelyre mindenki büszke lehet. Nemcsak a nagyvárosokban, Győrben, Budapesten vagy Debrecenben, de a kisebb településeken is kiváló infrastruktúra várja a fiatalokat, és akkor még nem beszéltünk a média kiemelt figyelméről. Őszintén mondom, egészen új szintet képvisel Magyarország.
Oroszországban a 2022-ben kitörő háború vetett véget a szerződésének. Ha nincsenek a harcok, még mindig ott dolgozna?
Biztosan nem lennék ott, mert kétéves megbízásom volt, és a második idényem már nem volt az igazi. Mentem volna haza, mégis végtelenül szomorú vagyok, ahogy az élet alakult azóta. Két évet töltöttem ott, összességében szép emlékekkel gondolok vissza arra az időszakra.