Elítéli a Fehér Ház Dennis Rodman észak-koreai látogatását

2013. március 05. 08:20

A Fehér Ház szóvivője szerint az egykori NBA-sztárt az elnyomó kommunista rezsim propagandafogásként használta fel. Dennis Rodman „barátjának” nevezte Kim Dzsong Unt, és állítja, Kim rajta keresztül üzent Obama elnöknek.

2013. március 05. 08:20

Ahelyett hogy az ország elitjének szórakoztatására hírességeket felvonultató sporteseményekre költi pénzét, az észak-korei rezsimnek népe boldogulására kellene összpontosítania, amely éhezik, börtönben senyved és megfosztatott az emberi jogoktól” – jelentette ki Jay Carney szóvivő.

Dennis Rodman hétfőn, ezúttal az NBC televíziónak nyilatkozva nevezte „barátjának” Kim Dzsong Unt és megismételte: az észak-koreai vezető azt üzente rajta keresztül Barack Obama elnöknek, hogy várja a telefonhívását. Ismét azt mondta, hogy az általa „nagyszerű fickónak” nevezett Kim nem akar háborút.

Az Egyesült Államok egyetlen hivatalos képviselőjének sem sikerült találkoznia Kimmel, amióta apja halálát követően, bő egy évvel ezelőtt hatalomra jutott, írta korábban a The New York Times. A lap szerint Rodman lehetett az első amerikai, aki személyesen érintkezhetett vele.

A lap úgy tudja, Obama elnök tavaly nyáron titkos megbízottakat küldött Phenjanba, hogy azok lebeszéljék Kimet a nukleáris és a rakétakísérletekről és hogy felkínálják a kapcsolatok javításának lehetőségét. A küldötteknek azonban nem sikerült eljutniuk a hierarchia csúcsáig, mint ahogy Bill Richardson volt új-mexikói kormányzónak sem, aki az év elején immár nyolcadik alkalommal kereste fel Phenjant.

Pedig Richardson magával vitte Eric E. Schmidtet, a Google ügyvezető elnökét is, akiről úgy gondolta, hogy felkelti majd Kim Dzsong Un érdeklődését. Phenjani funkcionáriusok ehelyett azt kérték, hogy próbálja meg az egykori világhírű kosárlabda-sztárt, Michael Jordant rávenni egy látogatásra.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ernesto Valverde
2013. március 05. 14:09
Hogy nem szakad le az ég! Basszon meg egy jegesmedve Jay Carney! Egyébként hiába hisztiztek, ez a Kim gyerek sokkal szimpatikusabb a ti "demokratáitoknál", hiszen a saját dolgával törődik, nem szól bele mások belpolitikájába, még a magyar alkotmánybíróság miatt sem aggódik! :-) Rodman-nek respect, így kell ezt csinálni!
orion
2013. március 05. 11:10
Inkább az a bajuk, hogy Un leszarja a diplomatákat, de komálja Rodmant. Ha meg le lehet őket szerelni kosárlabda-sztárokkal, jobb, ha megköszönik neki(k)-ami valszeg meg is történik, csak ez kifelé kommunikálhatatlan. Hogy néz már ki, hogy a világ vezető politikusait elhajtja az a kismalac a francba, Rodman meg dob pár kosarat, hátba veregeti és kitör a világbéke? Lesz is mindjárt Rodman for President-mozgalom:)
czsolt5
2013. március 05. 09:47
A Fehér Ház közleményeket írogat, miközben Dennis Rodman tesz is valamit azért, hogy a diktatúra "puhuljon".
KannibálTatárÚr
2013. március 05. 09:43
Úgy tudtam, az USA-ban véleményszabadság van. Rodmantól ezt megvonták?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!