Plágium miatt bukta doktori címét a német miniszter

2013. február 06. 08:15

Visszavonja Anette Schavan német szövetségi oktatási és kutatási miniszter doktori címét a düsseldorfi Heinrich Heine egyetem – közölte kedden az egyetem bölcsészettudományi karának dékánja. A CDU politikusa fellebbez a döntés ellen.

2013. február 06. 08:15

Bruno Bleckmann dékán közölte, hogy a miniszter doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült plágiumgyanú nyomán indult eljárásban a kari tanács a doktori cím visszavonásáról határozott. A 15 fős testület 12 igen szavazattal, két ellenszavazattal és egy tartózkodással döntött a tudományos fokozat megvonásáról. A határozat szerint Anette Schavan a doktori értekezésében „szándékosan és rendszeresen a sajátjaként tüntette fel mások szellemi teljesítményét”.

Anette Schavan a bejelentést követően ügyvédei útján tudatta, hogy fellebbez a döntés ellen a düsseldorfi közigazgatási bíróságon. Az Angela Merkel kancellár bizalmasaként számon tartott miniszter korábban számos nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában bárkit is félrevezetni, és harcol az igazáért.

Michael Kretschmer, a CDU parlamenti frakciójának helyettes vezetője röviddel a határozat kihirdetése előtt politikailag motivált kampánynak nevezte az egyetem eljárását, amelynek célja szerinte „egy rendkívül sikeres miniszter lejáratása”.

Az 1980-ban elkészült doktori értekezéssel kapcsolatban tavaly tavasszal merült fel plágiumgyanú. A schavanplag.wordpress.com oldalon közölt elemzés szerint a mintegy 340 oldalas dolgozat több mint 60 oldalán vannak megtévesztő részletek, amelyeknél a szerző azt a benyomást kelti, hogy ismeri a tárgyalt műveket, pedig csak feldolgozásokból, összefoglalókból idéz forrásmegjelölés nélkül.

Anette Schavan a doktori dolgozatában a személyiség és a lelkiismeret összefüggéseivel foglalkozott. A doktori cím az egyetlen egyetemi végzettsége, mert HHUD bölcsészkarán filozófia, katolikus teológia és neveléstudomány szakon végzett tanulmányait nem zárta le szakdolgozattal, hanem a doktori képzéssel folytatta tudományos pályafutását (az akkori szabályok erre lehetőséget adtak).

Az utóbbi két évben több német politikust fosztottak meg doktori címétől. A legismertebb Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter, aki 2011-ben lemondásra kényszerült és távozott a német politikából a doktori értekezésével kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottapont
2013. február 06. 08:44
Amatőrök! - gondolja Ponta és kiköp.
kuwiq
2013. február 06. 08:42
"a szerző azt a benyomást kelti, hogy ismeri a tárgyalt műveket, pedig csak feldolgozásokból, összefoglalókból idéz forrásmegjelölés nélkül." ez mondjuk nem az a kristálytiszta plágium, amit a cím sugall
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!