Népítélet: az olasz választások olaszok szemével

„Ami fontosabb és szembetűnőbb az olaszok derűs természetét ismerők számára: ez az ország már nem hasonlít a korábbi önmagához. Az emberek morcosak, idegesek, dühösek” – írta szombaton a Mandiner posztjában Stefano Bottoni történész az olasz társadalom válsághangulatáról. Ez alkalommal pedig a sokszínű ország különböző tájain élő hétköznapi olaszokat kérdeztünk arról, mi a véleményük az ország közállapotairól. Olaszország szerintük legfontosabb problémáiról, a bal- és a jobboldal, valamint az új politikai szereplők helyzetének értékeléséről és a hagyományos olasz társadalmi és regionális törésvonalakról faggattuk őket.

Munkanélküliség, korrupció, nepotizmus: örök olasz keresztek?

Tudjuk, Olaszország még válságos állapotában is az EU és a világ egyik legfejlettebb országa – miközben ősrégi konfliktusokat és megoldatlan problémákat görget maga előtt. De mit gondolnak a legfontosabb nemzeti problémának megkérdezett olaszaink? Giancarlo egy római rádiós újságíró, aki a növekedés, a munkanélküliség és a pénzügyi nyomás problémáját hangsúlyozza. „Nagyjából megoldottuk a költségvetés problémáit, de a GDP nem mutatja a helyreállás jeleit, és az ipari termelés is hónapról hónapra lassul. A munkanélküliség nagyon súlyos az ország déli felén, valamint a nők és a fiatalok között.” Giancarlo szerint csökkenteni kellene az emberekre és a vállalatokra nehezedő adóterheket, „de hogyan?” – teszi fel magának is a költői kérdést.

Az északkelet-olaszországi Udinében élő, emigráció-kutató Gianluca a korrupciót, a meritokrácia hiányát, a politika és az intézmények legalitás-hiányát és a maffiát nevezi meg a legfontosabb gondoknak; míg a milánói Marco, egy szabadúszó újságíró a munkanélküliséget, a korrupciót és a szociális igazságosság hiányosságait sorolja közéjük. Cristina Milánóban él íróként: a különösen a fiatalokat sújtó munkanélküliséget, a dolgozók jogait, valamint az oktatás és a munka világa közötti kapcsolatok javítását oldaná meg. Cristina szerint az állami költekezéseket racionalizálni kell, drasztikusan csökkentve például a politikusoknak járó támogatásokat, juttatásokat. A milánói íróhölgy az elektronikus közigazgatás további fejlesztését is sürgetőnek tartja. Cristina az adóelkerülés, a gazdagok adóparadicsomokba való menekülése ellen is fellépne. Hasonló problémákkal találkozik, csak még nagyobb dózisban Cesare, aki Nápolyban él, és külkeres munkája mellett gitározás a hobbija. Cesare a maffiát, a közigazgatásban és a magánszférában eluralkodó korrupciót, az adócsalásokat, a nepotizmust és a „politikusok költségét” (vagyis a politikusok által magánhasználatra elköltött közpénzeket) sorolja.

A technokrata Monti-modell: veszély vagy megoldás?

Volt persze a politikai életben, aki a reformok és a racionalizáció nevében lépett fel: Silvio Berlusconi lemondása után Mario Monti több mint egy évig kormányozta technokrata eszközökkel Itáliát, és hosszas vonakodás után végül el is indult a most zajló választásokon egy centrista pártszövetséggel. De hogyan értékelik Monti demokrácia-dilemmákat is felvető, szinte Olaszországra oktrojált kormányzatát az olaszok?

A római Giancarlo szerint komplex ügy a Monti-modell, de azzal, hogy végül eldöntötte a választásokon való indulást, valódi politikussá vált; miközben az is kiderült, hogy a technokrata megoldások csak rövid ideig tudnak működni. A milánói Marco kevésbé megértő. „Gyakorlatilag csak adókat emelt, és az ő felemelkedése a pénzügyi szektor és a bankok hatalmát mutatja. Monti elég volt a piacoknak, de van jövője, a középpolgárság egy része lesz az ő szavazója”. Gianluca Udinéből elismerőbb szavakat mond: „Nem tartom Monti kormányzatát veszélyesnek a demokráciára. Ő volt az egyetlen megoldás Olaszország számára, hogy kikerüljön az elmúlt ötven év legrosszabb válságából, és elég jól teljesített”. Gianluca szerint igaz, hogy Montit nem az olasz emberek választották, de azok jelölték és választották meg, akiket legális választásokon juttattak be a parlamentbe. „Én nem nevezném őt technokratának. Monti és a kollégái szakértők, akiknek egy bonyolult problémát kellett megoldaniuk, amikor a politikusok már bebizonyították alkalmatlanságukat.” Az udinei társadalomkutató szerint Monti fő sikere az volt, hogy segített kifelé lépni a válságból, miközben csökkentette a politikai elit pazarlását. Monti egyúttal nemzetközi bizalmat is megszerzett Olaszország felé, amit az előző kormányzat elvesztett. Gianluca úgy véli, Monti legnagyobb hibája az volt: úgy vezetett be új adókat, hogy nem kezdte meg a vagyon újfajta újraelosztását. Monti adói kevésbé érintették a nagytőkét és az ingatlanokat, inkább a szegényebb társadalmi rétegeket terhelték tovább.

„Monti egy olyan választás volt, amit mindenki meghozott” – foglalja össze a nápolyi külkeres Cesare. „Ha nem jött volna, az állam képtelen lett volna kifizetni a rendőrséget, a tanárokat, a hivatalnokokat; még a bankok is veszélyben voltak” - sorolja Cesare. „Harminc éve azt csináljuk, hogy ha a politikum elbukik, hívünk egy technokratát, mint Ciampit vagy Prodit. Tehát az a gond, hogy a politikusok maguk alkalmatlanok, felkészületlenek vagy ignoránsak.” Cesare szerint a katolikus egyház hálózatai, a kiábrándult jobboldaliak és Berlusconi-ellenes, nem baloldali szavazók támogatják Montit. A milánói Cristina a maga részéről szintén egyértelműen fogalmaz: „Monti válasz volt az Olaszországgal szembeni nemzetközi elvárásokra – de nem tudom, hogy maguknak az olaszoknak jó választás volt-e.” Cristina szerint a technokrácia nem jó modell egy jól működő ország számára, és Monti csak egy megoldás volt az olasz politikatörténet egy szörnyű fejezetére, a Berlusconi-kormányzásra. A milánói írónő ugyanis szégyennek tartja annak örökségét: „Az ország személyes érdekek martaléka lett egy olyan történelmi időszakban, amikor a dolgok gyorsan változnak”. Cristina szerint Mario Montinak legalább volt víziója, de nem tudja, mennyi választó érti ezt meg. Hozzáteszi: a Monti-kormányzat nem volt veszély a demokráciára, de a veszély egy másik helyzetben létezhet, amennyiben egy ország a krízis meghaladása miatt rá van kényszerülve bármilyen technikai kormányzati lépés elfogadására. Cristina a Berlusconiból kiábrándult jobboldaliakat (és esetleg baloldaliakat, katolikusokat, a rugalmas centrum választóit tartja Monti támogatóinak.

Inkább a baloldal, mert kevesebbet lopnak?

Berlusconi bukása és Monti átmeneti kormánya után most valószínű, hogy a Pierluigi Bersani, egy kipróbált, régi szocialista politikus vezette baloldali koalíció végez első helyen a választásokon. De mit mutat magáról és mit kínál a választóknak a hagyományos olasz baloldal 2013-ban?

Giancarlo Rómából úgy véli: nem nagyon létezik már a hagyományos baloldal, a szocialista koalíció mostani programja pedig eléggé tétova és bizonytalan. Az új kormányzat számára azonban elég szűk lesz a mozgástér, tehát nem várható vaskosan baloldali politika, ha ők is kerülnének hatalomra. Marco szerint a Bersani-koalíció nem is igazán baloldali, legfeljebb az amerikai Demokrata Párthoz lehetne hasonlítani. Marco úgy véli, nincs tiszta programjuk, Bersani nem karizmatikus és nem erős vezető, de legalább ismeri az olasz közéletet. Szerinte leginkább Monti programjának folytatását lehet várni egy balos kormányzattól. Az udinei Giancarlo erre vonatkozó kérdésünkre azt mondta: Bersani régi arc, akinek megvolt a lehetősége régebben, hogy tegyen valamit, mégse történt semmi. „Ha ezek a régi politikusok nem tettek régen semmit, akkor most sem lesznek képesek rá.” Giancarlo meglehetősen kiábrándult: „Nem igazán érdekel, ki szavaz balra Olaszországban. Több kollégámat és oktatómat igen. Valószínűleg nem tud elég nagy többséggel nyerni a baloldal ahhoz, hogy tényleg új irányba vigye az országot. Lehet, hogy kis többséggel nyernek, de ezzel lehetetlenné válna Itália kormányzása”. A milánói Cristina szerint a baloldal régi víziókba ragadt bele, elég gyengék most, de még mindig jobbak az eddigieknél. „Komolyan veszik az ország problémáit, felelősebben állnak hozzájuk.” A nápolyi Cesare elismeri: „A baloldalnak van néhány igen jó tisztviselője, akik például jól tudják vezetni a legfejlettebb olasz tartományokat”. Emlékeztet: Bersani gazdasági miniszter volt, és szerinte az általa bevezetett reformokkal fejlődött a piac. Cesare szerint is leginkább az amerikai demokratákra hasonlít az olasz baloldal. „Mostanában sokkal elfogadhatóbbak a jobboldalnál. Hogy miért? Mert kevesebbet lopnak.”

Beppe Grillo, az őszinte, dühös bohóc

Az idei választások sztárja mindenképpen Beppe Grillo, a komédiásból és bloggerből lett nagyszájú népvezér. De mit gondolnak róla megkérdezett olaszaink? A római rádiós Giancarlo szerint Grillo totális kívülálló, aki támogatást tud szerezni akkor, amikor a hagyományos politikusokat elutasítják Olaszországbsan. Beppe Grillo ráadásul nagyon okosan tudja használni az internetet és a közösségi hálókat, amivel főleg a fiatalabb és képzettebb nemzedékeket tudja megszólítani. A milánói Marco úgy véli: Grillo fontos témákra mutat rá, mint a korrupció, a demokrácia hiánya, a lobbik ereje; miközben más pártok mélyen benne vannak ebben a rendszerben. Az udinei Gianluca inkább korábban követte Beppe Grillót, amikor egyszerűen komédiás és showman volt, aki fontos politikai és társadalmi témákról beszélt. „Most, hogy belépett a politikába, kevésbé érdekel.” Gianluca szerint „Olaszország problémája, hogy nincsenek jó politikusai. Vannak közgazdászaink, menedzsereink, tanáraink, színészeink, transzszexuálisaink és prostituáltjaink, akik azt gondolják, jó politikusok lennének, és be is jutnak a parlamentbe, hogy kormányozzák az országot. Valamit jobban kellene csinálnunk, felkészültebb politikusat kellene kiválogatnunk, ha szebb jövőt akarunk.”

A nápolyi Cesare is elismeri, hogy Grillónak voltak jó ötletei a múltban, ami népszerűvé tette őt a protesthangulattól fűtött országban. Politikusként is vannak jó elképzelései, mint a közpénzek költésének korlátozása vagy a zöldpolitika. „De a többi elképzelése zavaros.” Cesare hozzáteszi: „az olaszok egy része skizoid a politikában: baloldaliul beszélek és tesznek, de aztán leszavaznak a jobboldalra”. A milánói Cristina szerint „Beppe Grillo szolgálatot tesz az olasz népnek, mely során felébreszti a kritikai érzékeiket”. Grillo jó kritikus hang, de nem igazi politikus. Az internetnek köszönhetően lett népszerű, mert kibeszél a kórusból. Cristina szerint ugyanakkor Grillo nem látja át a kormányzás összetettségét, nincs tudása hozzá, és inkább csak szlogenekből építkezik. „Több felkészült emberre, és kevesebb komédiásra és tévés nőcire van szükség a politikában”.

Az örök Berlusconi: a média cézárja és a dekadencia tükre

Az olasz közélet Beppe Grillónál jóval tapasztaltabb és ravaszabb komédiása pedig maga Silvio Berlusconi, aki ugyan már leszálló ágba került, de még mindig erősen tartja magát a választásokon második helyre esélyes mérsékelt jobboldali koalíció élén. Silvio maga az olaszság a külföld szemében, de mit gondolnak róla az általunk megkérdezett olaszok?

„Olaszország mérsékelt ország, és mostanáig Berlusconi volt a mérsékelt szavazók vezére, és ezért nyer: nincs versenytársa ezen az oldalon” – mondja a római Giancarlo. Szerinte ugyanakkor most itt van Mario Monti, mint versenytárs, miközben Berlusconi öregszik, és számos hibát elkövetett az utóbbi időkben. „De Berlusconi még mindig ravasz és életnagyságúnál nagyobb idol, akit szeretnek az embereknek, jobban, mint a komoly és rideg Montit vagy az unalmas Bersanit.” A milánói Marco röviden megfejti a Berlusconi-rejtélyt: „Itália nem baloldali és nem jobboldali ország. Itália Berlusconi-ország.” Szerinte Berlusconinak elég hatalma van a gazdaságban és a médiában, és ennyi elég is számára a hatalomhoz. Az udinei Gianluca Grillóhoz hasonlítja Berlusconit: „Mindketten populisták. Mindketten betarthatatlan ígéreteket tesznek. Berlusconi pártja opportunistákból áll – ezért népszerű Olaszországban.” Gianluca szerint Berlusconi hamis ígéreteket tesz az olaszoknak, miközben gátlástalanul mindent megtehet, például bűnözőket és könnyű nőket küld a parlamentbe. A társadalomkutató szerint Berlusconi legrosszabb üzenete az: „Ha gazdag vagy, a törvény semmit nem jelent, és senki nem mer veled szembeszállni”.

Cristina Milánóból megerősíti a közvélekedést: „Berlusconi showman, és a kommunikáció géniusza.” Hatalmas médiaereje van, és tudja, hogyan kell használni azt. Berlusconi hálózatának támogatói pedig tudják, hogy támogatásukkal a maguk érdekeit is előrébb tudják vinni. Cristina úgy véli: Berlusconi szomorú tükre az olasz kulturális dekadenciának. A nápolyi Cesare szerint Berlusconi ereje a médiagépezetéből és a korrupcióból ered, miközben gazdasági befolyását a politikai játszmában való részvétellel tudja csak megőrizni. „A politika nélkül évekkel ezelőtt becsődölt volna.” Cesare úgy véli, Silvio felemelkedése és mai hatalma nem mentes az alvilág befolyásától. „Sikerének titka, hogy a hozzá hasonló figurákhoz beszél a társadalom minden területén: adóelkerülő vállalkozók, ügyeskedő üzletemberek, jogászok, doktorok és hálózataik” – mondja Cesare, aki szerint egyébként Berlusconi „mostanára teljesen megőrült”.

Hogy aztán az össz-politikai őrületből a mostani választások után ki fog kikerülni győztesen, meg tud-e alakulni egy működőképes kormány, és képes lesz-e a hosszú távú kormányzásra, holnap kiderül.