Bevándorlási reform – a jó cél érdekében

„Ha valóban küzdeni akarunk az illegális bevándorlás ellen, akkor először meg kellene értenünk, hogy miért létezik. A legfontosabb oka, hogy egy országból az összes legális bevándorló maximum hét százaléka jöhet Amerikába. Egy évben összesen 366 ezer vízumot lehet kiadni, ez azt jelenti, hogy egy országra legfeljebb 25 620 jut.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mondjuk Belgiumból, vagy Új-Zélandról könnyű bevándorolni, míg egyes országok esetében – akár évtizedes – várólista van életben: Kína, India, Mexikó, vagy a Fülöp-szigetek ilyenek. Ez a négy ország minden évben eléri a bevándorlási plafont.

(...)

A központi kormányzat további milliárdokat ömleszt majd a határellenőrzésre, a papírok nélküli munkásokra való büntető szankciók kiszabására, valamint a bevándorlás-észlelési rendszer fejlesztésére. Ezen megközelítések nem csak, hogy nem emberségesek, de félreértelmezésen is alapulnak: a munkaerőpiac minden másnál jobban rá van utalva a vándorlási apályokra és dagályokra.

Az 1986-os reform közel hárommillió papírok nélküli munkás helyzetét rendezte, de a rendszeren nem változtatott: továbbra is illegális bevándorlásra bátorít, sőt garanciákat is vállal ilyen esetekben. Ezúttal többre van szükségünk félmegoldásoknál. Nem kell lemásolnunk Hart szenátor javaslatát, de egy hasonló rendszer bevezetését kellene erőltetnünk, a flexibilitás és a méltányosság elveinek jegyében. A bevándorlás átfogó reformjával vissza kell térnünk a hozzánk dolgozni érkező bevándorlók üdvözléséhez, és lehetőséget kell adnunk nekik, hogy amerikaivá váljanak.”