Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Visszahelyezik a „Budapest” feliratot a bukaresti diadalívre, a román hadsereg dicsőséges ütközeteinek helyszíneit megörökítő településnevek sorába.
Visszahelyezik a „Budapest” feliratot a bukaresti diadalívre, a román hadsereg dicsőséges ütközeteinek helyszíneit megörökítő településnevek sorába – közölte szerdán a román művelődési és örökségvédelmi minisztérium.
A diadalívet 1922-ben emelték az első világháború emlékére, amelyet Románia a győztes oldalon, valamennyi románok által is lakott területet egyesítve fejezett be. A diadalív belső ívére tizenkét településnevet véstek fel. Ezek között szerepelt Budapest is, a román hadsereg 1919-es, a Magyar Tanácsköztársaság hadserege elleni győztes hadjáratának emlékét elevenítve fel. Az ismeretlen körülmények között bevakolt „Budapest” felirat visszahelyezésére az Adevarul című napilap indított sajtókampányt október elején.
