Az Ukrajnát irányító „maffia” elkergetésére buzdít Timosenko

2012. szeptember 29. 15:22

A bebörtönzött ukrán exkormányfő, Julija Timosenko videón rögzített üzenetben arra buzdította az ukránokat, hogy a választásokon szavazataikkal kergessék el „az országot irányító maffiát, amely nem vesz tudomást az emberi jogokról”.

2012. szeptember 29. 15:22

Az ellenzéki politikusnak a harkivi börtönkórházban felvett üzenetét pártja, a Batykivscsina (Haza) szombaton hozta nyilvánosságra honlapján. „Saját bőrömön tapasztalom, hogy a törvényekben rögzített emberi jogokat miként veszi semmibe Janukovics (ukrán államfő) maffiája. Nekik csak az számít, hogy tovább gazdagodjanak, s csak az fontos, amit a korrupció révén maguknak szereztek meg Ukrajnában” – fogalmazott Timosenko. Azzal is megvádolta Viktor Janukovics elnököt, hogy az ő közvetlen utasítására napi szinten alkalmaznak ellene pszichológiai és fizikai nyomást a börtönkórházban, ahol ápolják. 

„Tudatosan és szándékosan teszik pokollá minden napomat. Ezt Janukovics személyesen tervelte ki ellenem” – mondta Timosenko. Hangsúlyozta, hogy a visszaélések folytatódni fognak mindaddig, amíg a nép az október 28-i parlamenti választásokon „le nem rázza magáról a mostani vezetést”.  

„Mindenkihez szeretnék szólni. Ha önök nem értik meg most, hogy az országot bűnözők csoportja, maffia irányítja, akkor később már önöket sem védheti meg senki” – hangoztatta az ellenzéki vezető.  

A felvétel láthatóan a börtönkórház folyosóján készült. Timosenko egy széken ülve mondja el üzenetét. Egy tréningruhás férfi, akinek az arca nem látszik, folyamatosan igyekszik tenyerével eltakarni a kamera lencséjét.  

Előző nap Timosenkóhoz nem engedték be pártja vezetőit, ami miatt az ellenzéki vezető úgy fejezte ki tiltakozását, hogy a kórterem padlójára feküdt az ajtó elé – adta hírül a Korreszpondent ukrán hírportál.  

Julija Timosenkót hivatali visszaélésért hét év börtönbüntetésre ítélték, mert 2009-ben miniszterelnökként megállapodott Moszkvával az Ukrajnának szállítandó orosz gáz áráról, amivel állítólag komoly anyagi kárt okozott az ukrán államnak. Jelenleg gerincbántalmai miatt a harkivi börtönkórházban ápolják. Nyugati politikusok folyamatosan követelik Timosenko szabadon engedését, akinek bebörtönzését politikailag motiváltnak tartják. Szerintük fogva tartásának valódi célja az, hogy az ellenzéki vezető ne indulhasson az idei parlamenti, illetve a 2015-ben esedékes elnökválasztásokon.  

A legutóbb nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint Timosenko pártja, az Egyesült Ellenzék-Batykivscsina népszerűségben visszaesett a harmadik helyre 13 százalékkal. A Janukovics mögött álló Régiók Pártját a megkérdezettek 22 százaléka, a profi ökölvívó Vitalij Klicsko UDAR (Ütés) nevű pártját pedig 14 százalékuk támogatja.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a púpos
2012. szeptember 30. 11:40
A bebörtönzött ukrán exkormányfő, Julija Timosenko videón rögzített üzenetben arra buzdította az ukránokat, hogy a választásokon szavazataikkal kergessék el „az országot irányító maffiát, amely nem vesz tudomást az emberi jogokról”. Mondja ezt Ma Barker!! Kate "Ma" Barker (born Arizona Donnie Clark; October 8, 1873 – January 16, 1935) was the mother of several criminals who ran the Barker gang from the "public enemy era", when the exploits of gangs of criminals in the U.S. Midwest gripped the American people and press.
birkakaka
2012. szeptember 30. 09:44
Csak közlöm ahol valóban diktatúra van onnan nem lehet videó üzeneteket küldeni! Megint megy az agymosás.
bini
2012. szeptember 29. 23:28
Ki is volt Ukrajna Hodorkovszkija, mielőtt elkezdte politikai ámokfutását?Így jár az aki azt hiszi, hogy pénzével arányosan politikai ismereteket és kormányzóképességet is megvásárolhat.Ideig-óráig müködik a dolog, még tán hiveket is szerez, de mivel olyan terepre lépett ahol ellenfelei az első adododó alkalommal megmutattják, hogy hol a helye. Elöszőr Juscsenykonak ugrott neki és szurta hátba, ezzel gyöngitette a "naracsos forradalom " erejét és csodálkozott, mikor a fő ellenfél Janukovics lesöpörte a pályáról. Amit meg az eu és USA müvel "a demokrácia" nevében nevetséges és nemhogy erősiti Timosenkot, hanem gyengiti. Melyik nép szereti azt, ha valaki saját hatalmi vágyai érdekében külső segitséget kér és mocskolja hazáját, ezzel károkat okoz az érdekérvényesítésében ami a gazdaságára is kihat. Példát akár mi is sorolhatnánk.
HSL
2012. szeptember 29. 17:23
amióta sitten van a korrupt milf, jobban állnak a magyar kisebbség jogai...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!