Kizárná a renitenseket az euróövezetből az osztrák pénzügyminiszter

2012. augusztus 28. 12:53

Szükség van az EU-ban egy olyan eszközre, amellyel ki lehet zárni az euróövezetből azokat a tagállamokat, amelyek tartósan terhet jelentenek a többieknek – jelentette ki Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter egy keddi lapinterjúban. A Die Pressének a pénzügyminiszter hozzátette, hogy ehhez egy európai „konvent” összehívására lenne szükség.

2012. augusztus 28. 12:53

Az esetleges tagállami népszavazásokat is figyelembe véve öt évnél előbb nem valósulhat meg egy ilyen módosítás – mondta. Egyúttal úgy vélekedett, Görögország kizárása elsősorban az adófizetőket terhelné. „Könnyű kocsmai beszélgetésekben kijelenteni, hogy Görögországot ki kell zárni az euróövezetből, de a következményeket is figyelembe kell venni” – mondta.

Egy héttel korábban Fekter pártjának vezetője, Michael Spindelegger alkancellár szorgalmazta az uniós szerződések olyan módosítását, hogy ki lehessen zárni tagokat a valutaunióból, „ha nem tartják be a kötelezettségeiket”. „Ha létezne ilyen lehetőség, akkor már következményekkel járt volna” – mondta a külügyminiszteri tisztet is betöltő Spindelegger. A másik kormánypártot, az Osztrák Szociáldemokrata Pártot vezető Werner Faymann kancellár szerint viszont egy ilyen megoldás „nem lenne tanácsos”, mert egész Európára nézve hátrányos következményekkel járna. Faymann a hét végén úgy foglalt állást: több időt kell adni Görögországnak a hitelek visszafizetésére, amennyiben biztosított, hogy a reformok teljesülnek.

Fekter a Die Pressének nyilatkozva közölte: ellenzi, hogy Görögország „minden további nélkül” haladékot kapjon a reformok végrehajtására. „Ha Athénnak nincs szüksége többé pénzre, hanem csak időre a reformokhoz, arról tárgyalhatunk” – tette hozzá.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senior
2012. augusztus 28. 14:44
Maradt némi Schillingem, még jól jöhet...
MikkaMakka
2012. augusztus 28. 14:14
a görögöknek eleve semmi keresnivalója nem lett volna az euróövezetben
egysegelem
2012. augusztus 28. 13:18
Igaza van. En is kizarnam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!