Három százalékos előnnyel az Új Demokrácia nyerte a vasárnapi görög választásokat. Az eddig is kormányon lévő jobboldali párt 99,84 százalékos feldolgozottság szerint a szavazatok 30 százalékát szerezte meg. Második a megszorításokat ellenző Sziriza lett 27 százalékkal. A harmadik helyen végző baloldali Paszok – ami eddig az Új Demokráciával nagykoalícióban szavazta meg a mentőcsomagok feltételéül szabott megszorításokat – 12 százalékot szerzett. A nacionalista Független Görögök 7,5 százalékot ért el. A neonáci Arany Hajnal a szavazatok 7 százalékát kapta. A Demokratikus Baloldal 6 százalékot, a kommunista párt 4,5 százalékot szerzett – írta az MTI hétfőn reggel.
Az Új Demokrácia koalíciós partnere leginkább a Paszok lehetne, mivel a többi párt ellenzi az EU-val kötött megállapodást. Andónisz Szamarász kormányfőjelölt már vasárnap este megkezdte a koalíciós tárgyalásokat, amit nehezít, hogy a Paszok a megszorításokat ellenző Szirizát is szeretné a koalícióba látni. Elemzők szerint viszont a Paszok nem fog sokáig ragaszkodni ehhez az állásponthoz, mivel az a káosz folytatódásához, és államcsődhöz is vezethet. Egy másik elemző szerint a Paszok azért szeretné a kormányban tudni a Szirizát, hogy rájuk háríthassák a felelősséget. Aléxisz Cíprasz, a Sziriza vezetője beszédben ugyanakkor leszögezte, hogy a választási eredmények ismeretében ellenzéki szerepre készülnek. Mint fogalmazott, a mentőcsomag elutasításának képviseletére kaptak felhatalmazást, hétfőtől folytatják az ezzel kapcsolatos küzdelmüket.