Lett nem a hivatalos oroszra

2012. február 19. 11:35

Lettországban a szombati népszavazáson a szavazók háromnegyede elutasította, hogy az orosz a balti ország második hivatalos nyelve legyen. Az Állami Duma külügyi bizottságának első alelnöke szerint a lett hatalom számára „komoly figyelmeztetés” a szombati referendum.

2012. február 19. 11:35

Az orosz nyelv hivatalossá tételének nagyarányú elutasítása ellenére sikernek értékelte a lettországi népszavazást vasárnapi nyilatkozatában az orosz törvényhozás alsóháza, az Állami Duma külügyi bizottságának első alelnöke. Konsztantyin Koszacsov szerint a lett hatalom számára „komoly figyelmeztetés” a szombati referendum az orosz nyelv hivatalossá tételéről. Emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés a lettországi nacionalista pártok kísérletére adott válasz volt - ugyanis azok be akarják tiltatni a balti államban az orosz nyelv iskolai oktatását.

„Az a tény, hogy a lett állampolgárok ilyen nagy számban vettek részt a népszavazáson, fontosnak tartva az orosz nyelv státuszának emelését, nem engedi meg a lett hatóságoknak, hogy komolyan foglalkozzanak a nacionalisták követelésével” – vélekedett Koszacsov. A duma bizottságának alelnöke hozzátette: a résztvevők nagy száma arra utal, a helyzet nem normális, az orosz nyelv használatának rendezését követelni kell.

Lettországban a szombati népszavazáson leadott voksok 95 százalékának feldolgozottsága alapján a szavazók háromnegyede elutasította, hogy az orosz a balti ország második hivatalos nyelve legyen. A választási bizottság által közölt adatok szerint magas volt a részvétel, a több mint 1,5 millió választásra jogosult 69 százaléka adta le voksát.

A balti állam 2,2 milliós lakosságának harmada orosz anyanyelvű; túlnyomó részük a szovjet időszakban Lettországba betelepített oroszok, fehéroroszok, ukránok leszármazottja, és közöttük közel 300 kárpátaljai magyar is, akik nagy részét szintén hátrányosan érintette a lett állampolgársági törvény. Lettország 1991-es függetlenné válása után az állampolgárság megszerzésének feltételéül szabták a lett nyelv ismeretét; a balti állam lakói közül 300 ezer orosz ajkúnak a mai napig nincs választójoga, és nem vállalhat állást a közszférában sem.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pikkpakk
2012. február 19. 16:31
Én csak a szegény Letteket sajnálom ,ott maradt a nyakukon egy csomó ruszki...Menjenek haza ,ott semmi keresnivalójuk sincs... Ugyanez nálunk hál istennek nem történt meg ,de ha megtörtént volna ,mi most magyarként mit csinálnánk ? Minimum azt ,hogy: ordítanánk teli torokból ,hogy RUSZKIK HAZA !!
Erik a Narancs
2012. február 19. 14:33
"Úgyhogy rossz a hasonlatod, az oroszokat kell a szlovákokhoz hasonlítani, nem pedig a letteket. (egyébként is rokon népek)" Nem a szlovak miniszterelnokot szoktak Puszta Putinnak csufolni.
heep
2012. február 19. 13:17
"A duma bizottságának alelnöke hozzátette....az orosz nyelv használatának rendezését követelni kell. Rendezték, erről szólt a népszavazás. A szovjet időkben kötelező volt az orosz nyelv használata a hivatalokban, a médiákban. Most csak visszanyalt a fagyi. Ráadásul az Oroszok már évszázadok óta be akarják olvasztani a balti államokat a nagy orosz birodalomba. Nem csodálom, hogy van némi félelme a baltiaknak a nagy medvétől és úgy védekeznek (esetleg nem egészen európai, demokratikus módon) ellenük ahogy tudnak. És nehezen felejtik azt a népirtást, gulagozást amit a Sztálin művelt velük.
Csigorin
2012. február 19. 12:54
Oroszokat oda nem a "kommunistak" tettek, ott voltak azok mar a cari birodalom idejen is, leven a baltikum addig oda tartozott. Ez a kerdes nem ideologiai, es nem is arrol szol hogy szeretjuk e az oroszokat. Hanem arrol, hogy a lakossag harmada orosz, es ugyanugy banik veluk a lett hatalom, ahogy a szlovakok velunk. Nem lettul beszel, meg allampolgarsagot, vagy szavazati jogot se kaphat... Szoval ennek en ugyanugy nem tudok orvendezni, mert csolatasos, rovidlato politika.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!