Fico a leghitelesebb szlovák politikus

2012. február 20. 13:41

Robert Fico a leghitelesebb politikus Szlovákiában az MVK közvélemény-kutató ügynökség által készített felmérés szerint.

2012. február 20. 13:41

Robert Ficót, a legerősebb ellenzéki párt a baloldali Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökét a felmérésben résztvevők 37,1 százaléka tartotta a leginkább hiteles szlovákiai politikusnak. A hitelességi lista második helyére a jobboldali konzervatív Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) jelöltjeként kormányra került Iveta Radicová miniszterelnök asszony foglalta el 18,2 százalékkal. A harmadik helyet Ivan Gasparovic szlovák államfő szerezte meg 14,3 százalékkal.

A közvélemény-kutatás készítői a „Mely politikusok okozzák a legnagyobb gondokat és rontják leginkább a politika színvonalát Szlovákiában?” kérdést is feltették a felmérésben résztvevőknek. A legtöbb negatív besorolást 52,6 százalékkal Mikulás Dzurinda kétszeres exkormányfő, az SDKÚ-DS elnöke kapta. A második helyen 34,4 százalékkal Ján Slota, a szlovák politikai spektrum jobb szélén elhelyezkedő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője végzett. A harmadik helyet 21,1 százalékkal – az egyidejűleg a leghitelesebb politikusnak tartott – Robert Fico szerezte meg.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zázrivecz
2012. február 20. 13:50
Dzurinda katasztrofális megítélése a Gorilla botránynak köszönhető. Pont ma írt talán valaki a Mandi blogon róla.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!