A népszavazás mellett a görög kormány

2011. november 02. 08:04

Támogatják a görög miniszterek Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök népszavazási kezdeményezését a görög mentőcsomagról. „Erőszakkal semmilyen programot nem fogunk bevezetni, csakis a görög nép beleegyezésével” - fogalmaz a kormányfő közleménye.

2011. november 02. 08:04

Megerősítette Jeórjiosz Papandreu a minisztereivel tartott kedd esti válságtanácskozáson, hogy népszavazást akar kiírni az ország megsegítését célzó pénzügyi mentőcsomagról. Az éjszakába nyúló kormányülés végeztével a kormányszóvivő bejelentette, hogy a miniszterek egyhangúlag támogatják a kezdeményezést, és hogy a népszavazást „a lehető leghamarabb megrendezik azután, hogy kialakulnak a mentőcsomag legfontosabb részletei”. Egyes források szerint azonban két miniszternek továbbra is fenntartásai vannak. „Erőszakkal semmilyen programot nem fogunk bevezetni, csakis a görög nép beleegyezésével. Ez az ország demokratikus hagyománya, és megköveteljük, hogy külföldön is tiszteletben tartsák. Hiszem, hogy tiszteletben fogják tartani” - közölte a miniszterelnök hivatala.

Papandreu döntésére kedden nagyot zuhantak a nyugati értéktőzsdék, a befektetők körében valóságos részvényeladási pánikot váltott ki a görög bejelentés. Szerdán válságtanácsot tartanak az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői.

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2011. november 02. 15:36
Nincs egy görög Bokros? Most jön annak a böjtje, hogy görögök b@sztak kiküldeni egy légvédelmi tisztet Panamába. Azóta nem kéne nyugdíjat fizetni csak segélyt.
foxi
2011. november 02. 15:21
Hát, http://de.wikipedia.org/wiki/Giorgos_Andrea_Papandreou talán csak : Giorgos Papandreou de hogy hogy lett Jeórjiosz ?? Ki tudja ? Talán hamarabb: György Nem is csoda, ha elbújt a tisztelt Szerző.
tarackos
2011. november 02. 15:14
Szerintem rossz taktikát választottak a görög politikusok. Egy vagon pénzt tolt már ebbe az Eu, pl. a mi pénzünket is, ezért joggal várnak el intézkedéseket. A görögök meg vazze népszavaznának, miközben 20 év meló után nyugdíjba mennek. Ezek után nem csoda ha sokan nem nyugdíjba hanem a pi..a küldik majd őket... Igaz ezt is az EU adófizeői fogják finanszírozni, az ő betéteik fognak elveszni...
bigyomail
2011. november 02. 13:30
Tipikus szocialista hozzáállás. Papandreu szoci kormánya a szokásos szocialista "vívmányokkal", mint a magas állami nyugdíj, állami ellátási rendszer, állami alkalmazottak magas bére és száma, egyszerűen csődbe vitte a görög államot. Persze próbálkozott minden szoci trükkel a gazdagok, a bankok külön adójával és más hasonlókkal, legutóbb már a bankok államosítása is eszébe jutott, csakhogy a szocialista gazdaságpolitika eddig is mindig a csődhöz vezetett. Erre most mit tesz? megkérdi a "zembereket", hogy mi legyen. Persze a zemberek ott sem értelmesebbek, mint máshol, úgyhogy majd a megszorítások ellen fognak szavazni. Ez persze csődöt jelent és nagyobb szívást, mint a megszorítások, csakhogy majd Papandreuék, mint minden szoci ezek után el fogja tudni mondani, hogy a nép nem akarta a megszorításokat, de a ronda bankok, meg a csúnya nemzetközi pénzvilág összeesküvői megbüntették a görög népet és ezért lett nagyobb az áldozat, mintha a megszorításokat bevezették volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!