Aggasztó jóslat érkezett: Oroszország a NATO elleni támadásra készülhet

Mark Rutte a The New York Times-nak adott interjúban egyértelművé tette: sem az Európai Unióban, sem a NATO-n belül nem vezetik be egységesen a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Az Átmeneti Nemzeti Tanács csütörtökön bejelentette, hogy Kadhafi gyilkosait bíróság elé fogják állítani - írja a Reuters.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa visszavonta felhatalmazását a líbiai katonai hadműveletre, amely Moammer Kadhafi elűzéséhez, majd megöléséhez vezetett. Az ENSZ BT (egyhangúlag elfogadott) határozata értelmében a mandátum október 31-vel ér véget, ám a fegyverembargó és a világszervezet által bevezetett egyéb szankciók érvényben maradnak. A NATO várhatóan a jövő héten jelenti be a líbiai művelet hivatalos befejezését, de a tagállamok önállóan eldönthetik, hogy nyújtanak-e további biztonsági támogatást Tripolinak.
Mindeközben az Átmeneti Nemzeti Tanács bejelentette, hogy bíróság elé állítják Kadhafi gyilkosait. Erről elsőként az al-Arabija hírtelevízió számolt be. Szaif al-Iszlám Kadhafi, a meggyilkolt diktátor fia és kinevezett örököse még mindig Líbiában van, és dél-afrikai zsoldosok csoportja védi őt.