Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Saját pártot alapított Vitalij Klicsko. Az ukrán nehézsúlyú ökölvívó világbajnok szervezetének alapértékei közé tartozik a szociális piacgazdaság, a demokrácia és az állampolgári jogok védelme, és reméli, meg tudja fékezni Janukovics politikáját.
Ukrán Demokrata Szövetség a Reformokért néven saját pártot alapított Vitalij Klicsko, szerinte ugyanis Ukrajnának új arcokra van szüksége, az emberek ugyanis minden politikusban csalódtak, különösen Viktor Janukovicsban, aki tekintélyelvű viszonyok megteremtésén fáradozik. Az új párt ukrán rövidítése ütést, csapást jelent, programjában a szociális piacgazdaság, az állampolgári jogok és a demokrácia védelme hangsúlyos pontként szerepel.
Klicskónak nem ez az első politikai próbálkozása: már kétszer elindult a kijevi polgármesterválasztáson, ám mindkétszer csúfosan elbukott. Hogy ezt most elkerülje, Berlinben a CDU-nál és annak pártalapítványánál járt, hogy tanácsokat és támogatást kérjen. (Klicsko berlini látogatásáról a CDU internetes televíziójában tekinthető meg egy riport.) Az egykori bokszoló nemcsak a német kereszténydemokratákat keresi fel, a kontinens több országába is ellátogat.
