Osztrák-török adok-kapok

2010. november 10. 16:25

Bekérették az osztrák külügyminisztériumba a török nagykövetet, aki szokatlanul éles hangnemben bírálta az osztrák integrációs politikát és Maria Fekter belügyminisztert. Az osztrákok csak akkor érdeklődnek a külföldi kultúrák iránt, ha nyaralnak - vélte a diplomata.

2010. november 10. 16:25

Kadri Ecved Tezcan egy szerdán megjelent lapinterjúban élesen bírálta Ausztria bevándorlókkal szembeni bánásmódját és közvetlenül felelőssé tette az országot az integrációs problémák miatt. A kormányban az Osztrák Néppártot (ÖVP) képviselő Maria Fekter belügyminiszterről a Die Pressének nyilatkozva úgy vélekedett, hogy be kellene fejeznie a beavatkozást az integrációs politikába és hogy nem a megfelelő pártban van.

Michael Spindelegger külügyminiszter ezután a hivatalába kérette Tezcant, az ankarai osztrák nagykövet pedig meghallgatást kér a török külügyminiszternél. Elfogadhatatlannak nevezte a nagykövet kijelentéseit Josef Pröll az ÖVP elnöke is. Werner Faymann kancellár ugyancsak felháborodásának adott hangot. Faymann szerint a diplomata megsértette fogadó országának népét, demokratikus intézményeit és a Bécsben működő nemzetközi szervezeteket is. Közleménye szerint a kancellár tájékoztatást kér a külügyminisztertől és annak alapján dönt a további eljárásról.

Maga Spindelegger felhívta telefonon török kollégáját. Ahmet Davutoglu biztosította Michael Spindeleggert, hogy Kadri Ecved Tezcan nagykövet nem Törökország hivatalos álláspontjának adott hangot. Az osztrák külügyminisztérium kijelentette, hogy egy nagykövet „kisiklásából” nem csinálnak osztrák-török államközi ügyet.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gulasch
2010. november 10. 21:26
A török miniszterelnök (vagy valami másik magasrangú politikus) egy néhány hete mondta a külföldön élő népének, hogy integrálódjanak, tanulják meg a nyelvet és alkalmazkodjanak az ottani kultúrához. De ez a Tezcan amúgy is egy elég ellenszenves figura, de legalább az SPÖ nem állt ki mellette.
Nomine
2010. november 10. 20:03
a törökök ezzel a nyomulással amit művelnek nem viszik előre a saját ügyüket a múlt héten a német nagykövetet baszogatták + a kancellárt ultimátumozták meg, hogy ők már most aztán EU-ba mennének de gyorsan és legyen már valami nem kicsit pöccentek be rájuk a németek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!