Konzervatív plazmafizikus Csehország élén

2010. június 28. 16:05

A cseh köztársasági elnök hétfőn kormányfővé nevezte ki Petr Necast, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökét. Necas már le is tette a hivatali esküt.

2010. június 28. 16:05

Václav Klaus államfő kormányfővé nevezte ki Petr Necast, a Polgári Demokrata Párt (ODS) elnökét, aki már le is tette az esküt. Petr Necas a Kisoldalon levő irodájából egyedül sétált fel a Hradzsinba - írja a Népszabadság. Necas új tisztségében sem kér védelmet a kormányőrségtől, a luxus Audi helyett hazai gyártmányú Skoda Superb gépkocsival kíván közlekedni. A belvárosban viszont továbbra is gyalog járna. Nem óhajt beköltözni a kormányfőknek fenntartott Kramár-villába sem, hanem ezután is a külvárosi bérházban lakna.

Petr Necas negyvenhat éves. A brnói egyetemen plazmafizikusként szerezte meg a természettudományok doktora címet. Idén jelent meg „A felelősségteljes politizálás reményei” című interjúkötete, amelyben Necas kifejti: „A politikus ne legyen magamutogató celeb, mert a politika szolgálat, kemény munka, nem a megtollasodás eszköze” – hangsúlyozza. Kormányalelnökként, valamint munka-, család- és szociális ügyi miniszterként (2006–2008) is tartotta magát ehhez az elvhez.

Az alakuló cseh kormány programja szerint fizetős marad az egészségügy, bevezetik az egyetemi tandíjat minden hallgató számára. A külügyminiszter minden bizonnyal ismét Karel Schwarzenberg, a TOP 09 nevű új konzervatív párt elnöke lesz.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sky.net
2010. június 28. 20:37
na csak nem egy elvszerű gondolkodásra is képes figura .. vajon megvan már a könyve magyarul vagy japánul? ...igaz a japánt nem értem de talán csak lenne egykét japó is akit érdekel :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!