Mint a forró krumplit, úgy dobálja egymásnak Belgium és az EU az oroszok kifosztásának kockázatát

140 milliárdos befagyasztott orosz vagyonról van szó, Moszkva szétperelhetné az ennek gazdát adó belgákat.

Yves Leterme három év alatt harmadszor mondott le a miniszterelnökségről. Továbbra sincs megoldás a flamand-vallon vitára.
A flamandok és a vallonok nem tudtak megegyezni a Brüsszelt és környékét átfogó választókerület nyelvi határok mentén történő kettéválasztásában, ezért a flamand liberálisok kiléptek az ötpárti koalícióból. A flamandok azt követelték: a nyelvi határok mentén vágják ketté a kerületet, és így biztosítsák, hogy a kétnyelvű Brüsszel körüli Flandriában csak flamand pártokra lehessen szavazni - még a agglomerációban élő szórványvallonoknak is.
Leterme 2007-ben győzött először, de még ugyanabban az évben lemondott a meghiúsuló államreform miatt. Akkor az uralkodó Guy Verhofstadt flamand liberális politikust bízta meg a kormány ideiglenes vezetésével. Leterme később rövid időre visszatérhetett a kormányfői posztra, de onnan még 2008-ban ismét távoznia kellett a csődbe került Fortis bankháznak a BNP Paribas francia nagybank kezébe történő átjátszása, illetve a bíróság befolyásolási kísérlete miatt. Utóda Herman Van Rompuy lett, akit azonban tavaly decemberben megválasztottak az Európai Tanács elnökévé. Ekkor Leterme újra kormányfő lett, de a posztról most harmadszor kellett lemondania.
