Elhunyt Juan Antonio Samaranch

2010. április 21. 21:50

Szerdán délután, nyolcvankilenc éves korában elhunyt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke. Az egykori spanyol sportvezető szülővárosában, Barcelonában tért örök nyugalomra.

2010. április 21. 21:50

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság örökös tiszteletbeli elnökét tegnap este szállították kórházba, állapota a szerda délelőtti órákra kritikussá vált, és lélegeztetőgépre kellett kapcsolni. Samaranch állapota sajnos nem javult, és a halál végül 13.25 órakor állt be.

Juan Antonio Samaranch 1920. július 17-én, Barcelonában született. A NOB tagjává 1966-ban vált, azután különböző vezető pozíciókat töltött be. 1980-ban választották a szervezet elnökévé, amely posztot 2001-ig töltötte be, azóta örökös tiszteletbeli elnök volt. Befolyását visszavonulását követően is megőrizte, többek között utóda, Jacques Rogge megválasztásában is szerepet játszott.

Egyik fő érdemének azt tartják, hogy pénzügyileg megerősítette a NOB-ot, és ismét vonzóvá tette mindenki számára a játékokat. Ezzel párhuzamosan elérte, hogy a versenyeken továbbra se legyenek hirdetések, és a különböző sportágak eseményeinek lebonyolítási rendjéről a döntő szót továbbra is a NOB mondja ki. A játékokba egyre inkább bevonta a profikat, és az olimpia univerzálissá vált, a világ legjelentősebb, legtöbb embert érdeklő eseményévé nőtte ki magát.

Elemzők szerint  ugyanakkor leköszönéséig a NOB felépítése nem követte a játékok fejlődését, a korrupció megakadályozásában sem volt hatékony Samaranch, és nem vette elég komolyan a doppingellenes harcot sem.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!