Ég-e az örökmécses a szívedben? – bemutatkozik az Ifjú Lámpás missziós iskola!

Van egy különleges missziós iskola Budán, ahol a fiatalok más életet élnek, mint „odakint”: hetente csupán egy órán keresztül használnak internetet, közösségben élve inkább Istenre figyelnek, és a róla szóló tudásban és tapasztalatban gyarapodnak. A katolikus Ifjú Lámpás Közösség modellje Franciaországból származik, a Jeunesse-­Lumière negyven éve kezdte meg működését, s ezalatt 900 fiatal fordult meg a falai között. A szeptembertől júniusig tartó tanév során a 18 és 30 év közötti lányok és fiúk az imádság mellett abban mélyednek el, hogyan élhetnek a világban keresztényként, mi több, missziós lelkülettel. Az elnevezés is azt üzeni, hogy a fiataloknak fényként kell tündökölniük a világban, ahogy a Szentírásban olvassuk: „lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék”.

„Isten olyan erővel formál át, hogy utána folyamatosan él benned a vágy, hogy fény legyél” – osztja meg tapasztalatát Szabó Veronika, aki két évet töltött az iskolában, az Ifjú Lámpás hagyományainak megfelelően a másodikat egyfajta szeniorként, aki az elsőévesek lelki növekedését és a ház életét segíti. Tőle korábban idegen volt a gondolat, hogy bármiféle misszióval foglalkozzon – ahogy jellemzi akkori gondolkodását: „bármit, csak missziót ne!” –, ma pedig mindene az evangelizáció. Veronika egyébként tagja annak a kisközösségnek is, amelyet a missziós iskolából kikerülő, de továbbra is közösségben élő fiatalok alapítottak Újpesten. Őket Roska Péter atya fogadta be a plébániájára, ugyanő alapította meg a magyarországi Ifjú Lámpás iskolát, miután kitartóan tanulmányozta a franciaországi „anyaház” működését.

Utóbbi életébe mélyen belelátott Varga Bibi is, aki magyarként harmadmagával a Jeunesse-Lumière-ben tanult, majd részt vett a missziós iskola magyarországi alapításában. Az azóta teológiát tanuló Bibi pörgős életet élt, lelkes, sokan ismerik, de ma már azt reméli, nem az érdekli az embereket, hogy ki ő, hanem az, hogy ki ő Istenben – és erről óriási lelkesedéssel beszél, hiszen az Úr átformálta az életét.

Valami egészen más

„Amikor a közösség tagja lettem, egy új otthont és egy új családot kaptam” – mondja Berezvai Viktor. Ma is úgy érzi, hazatér, amikor visszalátogat a közösségbe. Esztergomban él, és ferences szerzetesnek készül, a noviciá­tust jövőre kezdi meg Szécsényben. Számára a mindennapok missziója azt jelenti, hogy őrzi a lámpást, vigyáz a fényre, amely legyőzi a sötétséget, azaz igyekszik minden körülmény között megmaradni a szeretetben, és úgy lenni jelen a világban, hogy Krisztust közvetítse azoknak, akikkel találkozik.

Az iskola éppen erre készít fel: hogy abban az élethelyzetben és környezetben, ahová a fiatal kerül, hitelesen tegyen tanúságot Istenről. Tulajdonképpen nem tesznek mást, csak élik az evangéliumot, mutat rá Veronika, ám ez a „semmi más” valójában a minden, hiszen az alapja az Istennel való mély kapcsolat. „Nem lehet úgy Istennel élni, hogy közben nem evangelizálsz, hiszen ez akkora kincs, amit meg akarsz osztani másokkal” – hangsúlyozza. Veronika levelező szakon teológiát tanul a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fő­iskolán, eközben pedig, mint fogalmaz, teljes idejű szolgálóként él. A missziós iskola fiataljai sok meghívást kapnak, és minden szemeszterben vannak missziós heteik, amikor az ország egyes pontjain beszélnek a hitükről.