Nem azért búcsúztunk el Hodásztól, mert homoszexuális – a Szemlélek lapigazgatója a Mandinernek

2023. augusztus 04. 15:02

„Andrásnak jelenleg nem nyilvános helyzetelemzésre, hanem megértő, átölelő hozzáállásra, mellette állásra, csendes békekeresésre, életrendezésre van szüksége” – hívta fel a figyelmet a Mandinernek küldött válaszában Gégény István.

2023. augusztus 04. 15:02
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Amint arról a napokban a Mandiner is beszámolt, elhagyta a Szemlélek blog szerzői közösségét a korábban katolikus papként szolgáló, azóta kilépett Hodász András. Hétfői közleményében a szerkesztőség úgy fogalmazott, „Váratlan, előre nem látott útkereszteződéshez érkezett a Szemlélek: az elmúlt hetek belső beszélgetései alapján felismertük, hogy közösségünk egyik alapembere, Hodász András olyan útra lépett, amelyen nem tudjuk elkísérni”. Mint köztudott, Hodász András két héttel ezelőtt jelentette be, hogy homoszexuális. 

Az egykor nagy népszerűségnek örvendő pap – aki azóta baristaként dolgozik, ősztől pedig új YouTube-csatornát indít – Instagram-oldalán tárulkozott ki. Azt írta, „Kaptam egy üzenetet, hogy meleg vagyok-e. Gondolkodtam, hogy egyáltalán válaszoljak-e rá. Nehéz ezt megosztanom veletek, mert részben privát, de részben a közre is tartozik, az előéletem miatt. Tudjátok, hogy mindig próbáltam egyenes ember lenni, most is az leszek: igen.” Leszögezte azt is: 

Továbbra is hiszek Istenben, és szeretem az egyházat, 

számomra öröm lesz, ha ti is így tesztek. És bár tudom, hogy sokan ezt várják tőlem – ezek után még inkább –, de nem arra születtem, hogy megváltoztassam a Biblia tanítását.” 

Hodász szerint a párkapcsolata miatt küldték el

A Szemlélek döntése után kisebb közéleti vita bontakozott ki arra vonatkozóan, a fenti bejelentés miatt döntött-e úgy a blog, hogy Hodász nélkül folytatja. Az RTL megkereste az érintettet, aki a televíziónak azt nyilatkozta, szerinte homoszexuális párkapcsolata miatt küldték el a laptól. Rámutatott arra is, a katolikus egyház tanítása szerint nem a homoszexuális hajlam számít bűnnek, hanem az, ha azt valaki megéli. 

A televíziónak nyilatkozva Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója a tévé megkeresésére válaszolva úgy fogalmazott, „Hodász András élete jelenleg rendezetlen, ezért 

neki és a lapnak is az lenne a legjobb, ha hátralépne a nyilvánosságtól”

majd hozzátette, megkérték „Andrást, fogadja el azt, hogy úgy látjuk helyesnek, hogyha ő nem lesz tagja a szerzői közösségnek. András nem értett egyet ezzel a döntéssel, de elfogadta”

Csak a szerzői közösségből távozott, a testvéri közösségből nem

Mindezek után a Mandiner megkereste a Szemlélek lapvezetését. Azt kértük, mutassák be, miért látták szükségesnek a szakítást Hodász Andrással. Megkeresésünkre végül Gégény István írásban reagált. A lapigazgató válaszában hangsúlyozta, 

Andrásnak jelenleg nem nyilvános helyzetelemzésre, hanem megértő, átölelő hozzáállásra, mellette állásra, csendes békekeresésre, életrendezésre van szüksége”.

Mint jelezte, éppen ezért nem beszélnek erről a nyilvánosságban, s mint mondta, az RTL megkeresésére is csak azért reagáltak, „mert valótlan állítások kezdtek terjedni a szerzői közösségünkből (és nem a testvéri, emberi közösségünkből) való távozása kapcsán”.  

A lapigazgató hangsúlyozta: világossá szeretnék tenni, hogy – Hodász állításával szemben – nem egykori szerzőjük homoszexualitása az oka annak, hogy nélküle folytatják. „A részletes hátteret az iránta érzett szeretetünk, tiszteletünk miatt nem részletezzük, így védjük a túlzott, ártó reflektorfénytől, vállalva a ránk zúduló alaptalan rágalmakat”, fogalmazott Gégény. 

A Szemlélek alapítója azt is hozzátette, ebben a számukra nehéz időszakban örömmel szembesültek azzal, hogy a Mandiner felületén megjelent egy olyan írásos összefoglaló, amelynek nem csupán a tartalmával, de stílusával is azonosulni tud a Szemlélek közössége. (A Mandiner csütörtökön az Axióma podcastműsorát szemlézte - a szerk.) „Ennek a cikknek a tartalma helyes meglátásokat közöl, illő érzékenységgel kezeli a témát, nem is szeretnénk mást hozzátenni” – zárta válaszát Gégény István. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Komka Péter

 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuszka-2
2023. szeptember 11. 18:45
Nem vagyok keresztény, nem tartom a homoszexualitást bűnnek, szóval semmi problémám nem volt azzal hogy Hodász elhagyta a papságot és meg akarja élni a homoszexualitását, de nem hiszem hogy jó út az hogy nyiltan coming out-ol és a teljes ellenkezőjét hirdeti annak amit korábban csak azért, hogy a reflektorfényben maradjon. Nekem nagyon úgy tűnik hogy a Szemlélek szerkesztősége helyesen érzékelte ezt és látták hogy problémákkal küszköd amit saját magának kéne privát módon (nem világgá kürtölve) megoldania, ahogy Gégény mondta: "megértő, átölelő hozzáállásra, mellette állásra, csendes békekeresésre, életrendezésre" van szüksége. Respekt ezért nekik!
Szuperszig
2023. augusztus 05. 09:02
Ugyanazt csinálja, mint a perintfalvi. Zülleszteni érkeztek az egyházhoz.
falus-i
2023. augusztus 05. 02:28
Hodász egy virtigli liberális, egyházromboló buzi. A Szemlélek sem egy ártatlan szűz orgánum, de már oda sem fért be a barista. Mégpedig azért, mert őket is pénzeli valaki-valami és a pénz álljt mondott erre az értéktelenné vált álpapra. Mindenkinek rossz lenne, ha Hodász továbbra is placcon lenne a médiában, ő azért nem egy Lakodalmas Lajos. Az Egyház természetesen meg sem szólal (hat) most, Hodász ocsú a búzában, és mint ilyen kivetendő selejt.
Welszibard
2023. augusztus 04. 23:49
Gondolom, itt a komment szekcióban azért foglalkoztunk ennyit mi is a Hodász jelenséggel, mivel lételeme volt a celebkedés, a nyilvánosság, a dögös Harley-Davidsonos kivagyiság. A Szemléleknek abban igaza van, hogy mindenkinek joga van a privát szférához. Ez most különösen így van, mivel Hodász András ettől kezdve nem "atya" , nem pap, nem közszereplő, hanem egy civil Harley-Davidsonos bárpulti kiszolgáló. Ugyanis ezzel cserélte fel a hivatását. Melkizedek rendje ide vagy oda. Nem ment el a harmadik világba, vagy a magyar vidékekre Isten szegényeit segíteni és felemelni, hanem egy bárba ment. Ehhez én valóban nem tudok mit hozzátenni. Majd ha esetleg ősztől - mint magánembernek -, újra lesz a nyilvánosságnak mondandója. Kérdés, hogy akkor mint civil ember, kinek az oldalán fog szerepelni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!