A Néppártba soha nem fogunk visszatérni, de lesz a Fidesznek európai pártcsaládja! – Deutsch Tamás a Mandinernek

 Kacsoh Dániel, Kohán Mátyás, Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban

Megérkezett az Európai Bizottság újabb jog­államisági jelentése, közben folyamatban van a Magyarország elleni eljárás is. Megszoktuk, az ilyen dokumentumokban rendre arra jutnak, hogy az Orbán-kormány lábbal tiporja a jogállamiságot. Ezúttal azonban némi javulást is „észlelnek” hazánkkal kapcsolatban – hátradőlhet a kormány, vagy még sok a teendő ahhoz, hogy Brüsszel elégedett legyen?
Az egész jogállamisági őrültek háza bicskanyitogató. Még egy jóakaratú brüsszeli bürokrata sem gondolta volna tizenöt éve, hogy az EB eljut oda, ahová a kemény Rákosi-korszak az utolsó éveiben vagy a puhának mondott Kádár-rendszer az első évtizedében eljutott.

Erős kezdés: Brüsszel tehát egyenlő Moszkvával?
Bizonyos értelemben még rosszabb is – de természetesen ne tévesszük össze a kettőt, mert Moszkva mégiscsak Európa keleti részén van, Brüsszel meg a nyugati felén. Komolyra fordítva a szót: a brüsszeli bürokrácia nettó politikai zsarolást alkalmaz, leginkább a jogállamisági jelentésekkel és eljárásokkal kapcsolatban. Tegyük tisztába: a jogállamiság alapja a joguralom, ami azt jelenti, hogy nem a pillanatnyi politikai ízlés és hatalmi érdek határozza meg valamiről, hogy jogszerű-e, hanem az, hogy megfelel a jogszabályoknak vagy nem. Brüsszel viszont ma nem így működik: bármi történik is egy a brüsszeli bürokráciának politikailag vagy hatalmilag nem tetsző tagországban, a saját globalista törekvései mentén mindenre az a válasza, hogy az a jogszabályoknak nem megfelelő. Ehhez pedig súlyos következmények társulhatnak, mint például a nekünk jog szerint járó uniós források visszatartása. Megjegyzem, önmagában már az is vérlázító, hogy hogyan létezhet a bizottságnak szubjektív, végül valamilyen hatalmi nyomás­gyakorlás alapjául szolgáló politikai véleménye. Másfelől tragikomikus is az eljárás, hiszen a 2009-es lisszaboni alapszerződésbe éppen azért került be a jogállami klauzula, mert felismerték, hogy az uniós intézmények jogállami szempontokat betartó működése fölött senki nem őrködik.

Tehát a jogállamiság mint kritérium eredetileg nem a tagállamokra, hanem az európai intézményekre vonatkozott?
Így van. Azzal szembesültek a jogalkotók, hogy míg az Európai Unió tagállamaiban vannak alkotmányos intézmények, amelyek képesek a joguralomnak megfelelő vagy azt sértő működést ellenőrizni, és a szükséges jogi következményeket alkalmazni, addig az EU esetében nem voltak ilyenek. A jogállamiság gondolata azért jelent meg a szerződésben, hogy számonkérhető legyen a joguralomnak megfelelő működés az Európai Bizottságon, az Európai Parlamenten, az Európai Számvevőszéken, sőt akár az Európai Bíróságon is. Igen ám, csakhogy történt egy vízválasztó esemény...

Micsoda?
Az 1999-es, heves reakciókat kiváltó osztrák választás eredményeképpen az évtizedes hagyományokat felrúgva a fekete–vörös koalíció helyett a konzervatív Osztrák Néppárt az euroszkeptikusnak, szélsőségesnek címkézett Osztrák Szabadságpárttal lépett hatalomra. Ettől az EU akkori vezetése azonnal kétségbeesett, mondhatjuk úgy is, lefosta a rüsztjét, és a vezetésben felmerült a kérdés: legyen-e valamilyen uniós eljárási lehetőség arra az esetre, ha a tagállami intézmények szerintük nem tudják teljesíteni a funkciójukat? Válaszul született meg a 7-es cikkely szerinti eljárás. Ehhez képest hol tartunk ma? Tombol a korrupció az európai uniós intézményekben, Eva Kaili édesapja több százezer eurót tuszkolt a huzi bőröndjébe, és úgy próbált elmenekülni a rendőrök elől. És nem csak az Európai Parlamentről van szó! Ugyanis például az EB főigazgató-helyettesi tisztségét betöltő munkatársakról is derült ki súlyos korrupciós ügy, az egyikük vagyonbevallása nem tért ki arra, hogy Balin több száz szobás szálloda tulajdonosa, ami elég nonszensz. Egy másik alak pedig, aki versenyjogi ügyekért felel vezetőként, luxusrepülőutakat engedélyezett önmagának, amelyeket pont azok finanszíroztak, akiket éppen ellenőrizni ment el az adott országba. Hát kérem szépen, ezek a brüsszeli hétköznapok! És ez csak a jéghegy csúcsának a csúcsa. Most már a saját baloldali-liberális elvtársaik is kiröhögik az uniós intézményeket, hangos a kacaj a brüsszeli bizottsági meg parlamenti épületek folyosóin. Egy olyan jogállamisági jelentésről beszélünk tehát, amely egy mukkot nem szól az Európai Parlament jogállamisági problémáiról. Márpedig ha a tagállamokban a vélt vagy valós korrupció jogállamisági probléma, akkor az uniós intézményekben elharapódzott igazi korrupció meg főleg jogállamisági probléma.

Mégis mi következik a jogállamisági jelentésből? Lehet köze ahhoz, hogy továbbra sem kapunk uniós pénzt?
Egyrészt most Brüsszelben idegesek, hiszen éppen Magyarország tölti majd be a soros elnökséget a 2024-es EP-választás után, mi pedig napirendre akarjuk tűzni, hogy legyen egy európai monitoringrendszer, amely magában foglalja, mely uniós intézmény milyen mértékben sérti a jogállamiság elveit. Másrészt vegyük csak sorra: az európai politikában – mint annak idején a kommunizmus alatt – az ellenség által tanúsított elítélendő és felszámolandó tevékenység leírására időről időre más-más kategóriák jelentek meg. A bűnös magatartás non plus ultrája hosszú időn keresztül az antiszemitizmus volt. Mindenki, akivel nem értettek egyet, ab ovo antiszemita volt, amit aztán felváltott az euroszkepticizmus. Vagyis ha már valakinek megalapozott kritikája volt, és a fősodorba tartozó uniós állásponttól eltérő véleményt fogalmazott meg, akkor az emberek a nyugodt, békés életet biztosító európai együttműködést terroristaként szétverni akaró alakként aposztrofálták. Majd jött a korrupció. A kampányfinanszírozási botrányok vagy például a Volkswagen emlékezetes, eurómilliárdokban mérhető csalása helyett a jobboldali, szuverenista, az európai politikában a nemzeti érdekeket artikuláló szereplők tevékenységét azonosították a korrupcióval. Majd ennek is lejárt a szavatossága, és kitalálták a legújabbat: a jogállamiság rendszerszintű megsértését. És minden balos, libsi, globalista mantrába ez került bele. Csakhogy immár a totális lelepleződés állapotában vannak, mondhatni, bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű, hiszen pont a brüsszeli bürokrácia akar észt osztani a tagállamoknak, miközben kiderült, hogy Európa legkorruptabb intézményei éppen az EU központjában tevékenykednek.

Nem túl optimista hozzáállás az Európai Unióhoz.
Félreértés ne essék, én nagyon is optimista vagyok! Ezzel a jogállamisági furkósbottal ugyan ütöttek-vertek minket és másokat is, de azért túl lehet élni, így már nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Az, hogy a bizottság képviselői a brüsszeli bürokráciával való tárgyalás eredményeként elfogadott, csaknem 100 oldalnyi hazai törvénymódosítást – például az Integritás Hatóság és a Korrupcióellenes Munka­csoport létrejöttét, a vagyonnyilatkozati és bírósági reform végrehajtását vagy az egyetemi kuratóriumok átalakítását, és még hosszan sorolhatnám – apró előrelépésnek nevezik, na, az tényleg az igazi gyalázat kategóriája.

Ezek szerint Brüsszel önkritikus, hiszen ő kérte, hogy ezeket megvalósítsa a kormány.
Ez nettó provokáció és pofátlan magatartás – nemcsak morális, hanem jogi értelemben is elfogadhatatlan. Hiszen az unió alapszerződése a lojális együttműködés kötelezettségét írja elő a tagállamok és Brüsszel között. Ezzel a minősíthetetlen viselkedésével a bizottság tehát az unió több mint fél évszázados működésének alapját jelentő jogelvet tekinti semmisnek.

Van azonban pozitív fejlemény is: az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács hatáskör-átrendezését sikeresnek minősítették. Magyarán: ha Brüsszelnek meg kell magyaráznia, miért nem adja még oda a forrásokat, aminek épp ez volt az egyetlen feltétele, majd lobogtathatjuk a jelentést.
Nem hiszem, hogy ez megakadályozza őket abban, hogy továbbra is visszatartsák a szóban forgó pénzeket. Az igazi kommunista mentalitás érvényesül itt is: az én szavam, 
én adtam, én veszem vissza!

Ezek szerint sosem lesz pénz?
Lesz pénz, mivel nem a bizottság hozta a források felfüggesztéséről szóló döntést, hanem a tanács, amely egyszer már a testület orrára koppintott az ügyünkben. Az EB ugyanis a korrupció visszaszorítását szolgáló jelentős törvénymódosítások után is pont ugyanolyan mértékben akarta jegelni a nekünk járó forrásokat, mint előtte. Most ugyanez a forgatókönyv valósul majd meg, de a lényeg, hogy megtörtént az igazságügyi reform, úgy, ahogyan a bizottság akarta. Így tehát szépen ki kell küldeni nekik az eddig végrehajtott uniós fejlesztések számláit, ami után Brüsszelnek kilencven napja lesz, hogy azokat könyvelési szempontból ellenőrizze. A képlet egyszerű: ha nem fizetnek, pert kell indítani.

Ugyanakkor az úgynevezett alapjogi chartára vonatkozó horizontális feljogosító feltételek nem teljesülésére hivatkozva a bizottság fagyasztott be pénzeket saját hatáskörben – ezeket a tanács hogyan tudja kiolvasztani?
Mélyen hiszek a jogállamiság európai érvényesülésében. De ha mégsem valósul meg, az Európai Bírósághoz kell fordulni.

Egyáltalán van még pénz? A bizottság ugyanis éppen újratervezi a hétéves költségvetést a válságos időkre hivatkozva. Például plusz 50 milliárd euróra lenne szüksége a tagállamoktól Ukrajna támogatására, emellett az RRF, vagyis a helyreállítási alap – amiből máig nem kaptunk egyetlen eurócentet sem – kamatterheinek növekedése miatt is tartja a markát a testület. Tehát nemhogy nem kapunk forrást számos érintett tagállammal egyetemben, hanem még fizetnünk is kellene.
Az, amit Ursula von der Leyen bizottsági elnök állít, hogy szó sincs itt semmiféle hiányról a költségvetésben, csupán a szokásos félidős felülvizsgálat zajlik, s ez alapján van szükség pluszbefizetésre, nem más, mint nettó hazugság. Nézzük a tényeket: elfogyott a brüsszeli bürokrácia által eddig felvett hitelek kamatterheire fordítható 15 milliárd euró, így most nem kevesebbet kérnek még erre a célra, mint további 19 milliárdot. És ha nincs pluszbefizetés, az EU csődbe megy, mert nem tudja a felvett hitel kamatát fizetni. Másrészről lehet, hogy még ennyi további befizetés sem lenne elég, hiszen szakértői becslések szerint akár a 27 milliárd eurót is elérheti a pluszkamatteher. Nonszensz. Összehasonlításul: az EU a legértékesebbjének számító Erasmus plusz programra hét év alatt 22 milliárd eurót fordít – ehhez képest a kamatkifizetésre akarnak 15 plusz 19, összesen 34 milliárddal többet költeni. Vagyis a mai brüsszeli vezetésnek a fiatalok jövője 22 milliárd eurót ér meg, az általuk elbaltázott hitelfelvétel egekbe szökő kamatterheinek költsége pedig legkevesebb 34 milliárd eurót fog jelenteni 2027 végégig. Ráadásul úgy kérnek tőlünk, magyaroktól és rajtunk kívül még négy másik országtól pénzt, hogy még egyetlen eurócentet sem láttunk a hitelfelvételből járó forrásból. Ha december 31-éig teljes egyetértéssel nem történik meg a keretköltségvetés felül­vizsgálata, s nem lesz pluszpénz, az EU költségvetése becsődöl.

Ezek szerint Magyarország most olyan nettó befizető államokkal kerül egy platformra a következő csatározás során, mint Ausztria vagy Hollandia?
Valóban. Régen volt már olyan javaslata az EB-nek, amire különböző vérmérséklettel, de 27 tagország egyöntetűen azt reagálja, hogy szó sem lehet róla. Most egy 27-es táborban vagyunk!

Van azonban egy megosztóbb ügy: ismét napirenden a migránskvóta, amivel kapcsolatban a tanács 2015 óta próbálkozik az elosztási mechanizmus életbe léptetésével, és az EU-s belügyminiszterek többsége legutóbbi ülésén támogatta is az ajánlásában.
A legfontosabb: ha a fene fenét eszik is, nem fordulhat elő, hogy bármilyen migrációs kvótát ránk kényszerítsenek. A magyar Alaptörvény rendelkezését ugyanis nem tudja felülírni egy uniós jogszabály sem, ráadásul ebben az esetben egy, az EU alapszerződésében kimondott alkotmányos szuverenitási kérdésről van szó. Ezt Brüsszelben is tudják, hiszen minimális jogi felkészültségük azért még van. Az pedig már a világbotrány kategóriába tartozik, hogy ma nincs olyan, a dollárbaloldal vezetéséhez tartozó személy, aki a magunk mögött hagyott esztendőkben ne szögezte volna le tucatnyi alkalommal a nyilvánosság előtt, hogy a betelepítési kvóta csak ostoba fideszes agyszülemény. Gondoljunk szegény Kunhalmi Ágnesre, aki az illegális migráció jelenségéről azt mondta, hogy az egy fideszes álprobléma – remélem, nem követi az utóbbi napokban a Franciaországból érkező tudósításokat. Minden szereplő azon az oldalon a Magyar Szocialista Párttól a Jobbikon át a Demokratikus Koalícióig és a törpepártokon át a 99 Mozgalomig – amelynek vélhetőleg már az óvodában is adománygyűjtő ládika volt a jele – képes volt hosszú évekig átverni, hitegetni a magyar polgárokat. És ne feledkezzünk meg arról sem: az uniós jogszabály a tömeges, kötelező betelepítés mellett az ide telepített illegális migránsokra vonatkozóan is kötelezettséget róna hazánkra: migránsgettókat hozna létre. Arra akarják kényszeríteni Magyarországot, hogy használaton kívüli laktanyákban, rozsdaövezetekben lévő kényszerszállásoknak kialakítható gyárépületekben legyenek elhelyezve az illegális bevándorlók. Gyalázatos és embertelen elképzelés, ehhez képest a török vagy szíriai menekülttáborok többcsillagos szállodának minősülnek.

De várhatóan nem lesz belőle semmi.
Valóban, de mégsem képesek bevallani a nyugat-európai országok, hogy az egész migrációs politikájukat az elejétől kezdve elrontották, a teher már óriási, és ezért most szét akarják teríteni a szolidaritás jegyében. Kétségtelen, hogy egyre több minden visszaköszön a magyar álláspontból abban, amit az EU mond, de ugye tudjuk: nekünk soha nem igazunk van, hanem igazunk lesz. Lassan az unió is kezdi felismerni, hogy a migráció kérdésében a segítséget oda kell vinni, ahol szükség van rá, és ha valaki be akar jönni az EU területére, akkor az ezzel kapcsolatos belépési szándékot az unión kívüli hot spoton nyújtsa be.

Soros elnökség. Van arra esély, hogy elveszik Magyar­országtól a pozíciót? Az utóbbi időben nagy erők mozdultak meg ennek érdekében.
Szerintem már nincsenek ilyen irányú próbálkozások, sőt valójában nem is voltak, ez inkább médiahekk volt. A sündisznó felmászott a drótkefére, és rájött, hogy nem alkalmas arra, amire szeretné. Ennyi.

Lehetett hallani arról, hogy Giorgia Meloni pártja kacsintgat Manfred Weber, ezáltal az Európai Néppárt irányába. Hogy látja, lesz végül együttműködés?
Inkább Weber kacsintgat Meloni felé politikai értelemben, aki viszont ezt még véletlenül sem fogja észrevenni.

Orbán Viktor az esetleges visszatérés kapcsán azt mondta, a Fidesz akkor megy, ha hívják. Jövőre EP-választás lesz – visszatérhet eredeti pártcsaládjába a szervezet?
Magam a néppárti huzavona idején a Fideszen belül a mielőbbi kilépés álláspontját képviseltem, de belátom, bölcsebb volt a legvégsőkig kitartanunk a tagság mellett. Végül így a többnél is több okunk volt a kilépésre, és oda soha nem fogunk visszatérni. De lesz a Fidesznek európai pártcsaládja, lesz olyan közösség, amihez tartozni fogunk!

Nocsak, mikor?
Nem tartom kizártnak, hogy még az EP-választás előtt születik ezzel kapcsolatos döntés.

Mondjuk az őszi lengyel választás után?
Meglátjuk, akár az év végén, jövő év elején megtörténhet. Vélhetőleg az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakció lesz a közösségünk – és meglátjuk majd, hogy az EP-választás után, jövő nyáron az ECR milyen formában fog működni. Lehet, hogy a mostani ECR más pártok csatlakozását követően nagyobb lesz, vagy az ECR és az Identitás és Demokrácia között lesz intenzívebb együttműködés – de az erről való találgatás már nem a politikusok, hanem az elemzők asztala. Úgy gondolom, reális lehetőség van arra, hogy a második vagy harmadik legnagyobb frakció lesz az EP-ben az a jobboldali szövetség, amihez a Fidesz is tartozik majd akár már év végétől, jövő év elejétől vagy legkésőbb a nyári választást követően.

(A szöveg a podcast szerkesztett változata.)

***

Brüsszelre vár a kormány
Bár korábban Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter abban bízott, hogy nyáron megnyílhatnak az uniós pénzcsapok, egyelőre nem tudni, mikor jut Magyarország a forrásokhoz. A magyar fél a szerteágazó, a kohéziós pénzek egy részét és a helyreállítási alapot is érintő tárgyalások nyomán számos intézkedést hozott, de még nem látszik a történet vége. Nyitott kérdések maradtak többek között a közérdekű vagyonkezelő alapítványok összeférhetetlenségi szabályaival kapcsolatban, az idő viszont szorít, július közepéig kellene dűlőre jutnia az Európai Bizottságnak és a magyar kormánynak ahhoz, hogy az Erasmus-programból ne essenek ki a magyar egyetemi hallgatók. Ám a határidőhöz közeledve sincs még megállapodás a felek között.
Ismeretes, hogy az üggyel kapcsolatos tárgyalások már az év elején elkezdődtek. Navracsics Tibor leszögezte: a bizottság lépései sértik az alapjogi charta 13. cikkét azzal, hogy programokat, kutatásokat és képzéseket lehetetlenítenek el, illetve intézményeket és tudományos munkatársakat érintenek hátrányosan; Brüsszel évtizedes nemzetközi szakmai együttműködéseket rombol le, és korlátozza a tudományos élet szabadságát.

Navracsics az első tárgyalás után egyértelművé tette: a kormány részéről nem akadály, ha az EB azt javasolja, hogy politikusok ne lehessenek tagjai az egyetemi kuratóriumoknak – február közepén valamennyi miniszter lemondott testületi tagságáról. Ez azonban nem bizonyult elégnek, így folytatódott az egyezkedés. Áprilisban úgy tűnt, közelednek az álláspontok, ekkor a miniszter a Johannes Hahn költségvetésért és igazgatásért felelős biztossal való egyeztetéseket követően közölte: a politikusok közül várhatóan miniszter, államtitkár, a miniszterelnök politikai igazgatója, kormánybiztos és országgyűlési képviselő a bizottság kérésére nem lehet a testület tagja, ugyanakkor kivételt jelentenének az EP-képviselők és a polgármesterek. A közigazgatásban dolgozók esetében pedig azt kérte az EB, hogy akik irányítási pozíciót töltenek be (közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár), szintén ne lehessenek tagok.

Az egyezkedés azonban tovább húzódott. Lapunk úgy tudja, az Európai Bizottság május elején új elvárásként nyílt pályázati rendszert javasolt kuratóriumi tagok kiválasztása tekintetében, egy olyan, az Integritás Hatóság alkalmassági bizottságához hasonló, a kuratóriumtól elkülönülő, független testület felállításával, amely vizsgálja a jelöltek alkalmasságát – és a már regnáló tagokét is. Válaszában május végén a kormány jelezte, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos törvény módosítása rendelkezik az összeférhetetlenségi körről, amelyet a bizottság többletkövetelményként fogalmazott meg még március elején; az összeférhetetlenség a kuratóriumi tagokon kívül kiterjed a felügyelőbizottsági tagokra is; a tagság legfeljebb hat évre szólhat, és egy alkalommal meghosszabbítható legfeljebb hat évvel; a jelöltek megfelelőségét pedig az Állami Számvevőszék vizsgálja. Az EB ugyanakkor június elején jelezte: ezek a javaslatok nem találkoznak az igényeikkel, mivel hiányolják a kuratóriumi tagságra vonatkozó alkalmassági feltételeket és az átlátható kinevezési eljárás szabályozását. Azt javasolták többek között, hogy a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagokat a miniszterelnök nevezze ki négy évre (amely időtartam egy alkalommal négy évvel meghosszabbítható); meghatározták, hogy miként álljanak össze az alkalmasságot vizsgáló bizottságok; s bővítették az összeférhetetlenségi szabály hatálya alá tartozó személyi kört, így például azok sem lehetnének tagok, akik politikai pártnak vagy politikai alapítványnak voltak az alkalmazottjai a kinevezés előtti két évben. Úgy tudjuk, hogy a kormány június 15-ei válaszlevelében leszögezte: a bizottsági javaslat az egyetemi autonómia kérdése, valamint az akadémiai szabadság aspektusából is problémás, bizonyos pontjai nem az összeférhetetlenségre, illetve az EU pénzügyi érdekeinek védelmére fókuszálnak. A leginkább problémásnak egyébként azt tartja a kabinet, hogy a bizottság a végrehajtó hatalomhoz kötné a kuratóriumi tagok kinevezését. Úgy tudjuk, a kormány észrevételeire az EB mostanáig nem reagált.

***

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton