Egy másik eset is azt bizonyítja: nem számíthat komoly büntetésre az Árpád hídi gázoló

2023. július 11. 21:46

Egy hasonló, 2021 decemberében történt tragédiában még az előkészítő ülést sem tűzték ki. Az ügyészség fogházbüntetést kér az elkövetőre.

2023. július 11. 21:46
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Vasárnapi közleménye alapján a bíróság is komolyan vette az Árpád hídi baleset súlyosságát: a halálos tragédiát okozó férfival szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedést alkalmazta és letartóztatta az elkövetőt.  

A közlemény szerint az eljárás során beszerzett adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy férfi a balesetet okozó gépjárművet versenyzésre használja, ahogy az is, hogy a balesetkor a terhelt és egy másik autó vezetője között spontán gyorsulási verseny alakult ki. A bíróság azt is megállapította, hogy a gyanúsított kikapcsolta a fejlett vezetést támogató rendszert (ESP) a gépkocsiban, 

amelyből a kockázatot semmibe vevő, felelősséget nem ismerő hozzáállására lehet következtetni. 

Ez pedig a bíróság szerint bűnismétlés veszélyét növelő tényező. A fentiek alapján arra lehet következtetni, hogy a gyanúsított a KRESZ előírásait figyelmen kívül hagyja, alappal következtethetően semmibe veszi a közlekedési szabályokat.

„Mindezek alapján fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő közlekedési bűncselekményt követne el, így vele szemben a bűnismétlés veszélyétől alapos okkal lehet tartani” – írta közleményében a Fővárosi Törvényszék. 

Legtöbbször csak felfüggesztett

A Blikk információi szerint a balesetet okozó férfi teljesen összetört, végigsírta a tárgyalását. Úgy tudják, a rendőrségi kihallgatásán és a bíróságon is azt állította, hogy nem versenyeztek a hídon. Ezt ugyanakkor egyértelműen cáfolták a szemtanúk és a rendőrség által nyilvánosságra hozott felvételek is. 

A terhelt cselekménye, bizonyítottság esetén,

halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége megállapítására alkalmas 

– írta a törvényszék, amely egybecseng a lapunknak nyilatkozó Borbély Zoltán álláspontjával.  

A közlekedési szakjogász nagy kérdésnek nevezte, hogy a kétszeres sebességtúllépés önmagában megalapozhatja-e az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő közúti veszélyeztetést, amelyről csak akkor lehet beszélni, ha a szándék kiterjed a veszélyhelyzetre.

Az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a bíróság túlnyomórészt felfüggesztett szabadságvesztést szab ki, ám ha ez valamely KRESZ-szabály durva, kiemelt megszegésével párosul, az átbillentheti a felfüggesztettet végrehajtandóra – mondta Borbély Zoltán. 

Hiába várta haza a családja az édesanyát

Talán már sokan el is felejtették, de 2021 karácsonyán történt egy igen hasonló, tragikus kimenetű baleset, amit szintén egy őrült száguldozó okozott. 

2021 december 24-én délelőtt egy édesanya igyekezett hazafelé az ajándékvásárlás után autójával a családjához, amikor a XI. kerület Soroksári út és Hentes utca kereszteződésében a szó szoros értelmében beleszállt egy szemből érkező BMW, amit egy 22 éves férfi vezetett. Az esetet rekonstruálva teljesen nyilvánvaló, hogy a tuningolt BMW vezetője „menőzni akart” amikor nagy sebességgel elindult a zöld lápnál. 

A nedves úton azonban megcsúszott és frontálisan ütközött az édesanya autójával, a 47 éves nőnek esélye nem volt a túlélésre.

 A baleset okozójának semmi baja nem lett. Lapunk utánanézett az ügynek, amelyben a rendőrség még 2022 januárjában adott ki közleményt, amely szerint a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsították meg. 

A 22 éves fiatalnak csupán arra futotta, hogy sajnálatát fejezte ki a baleset miatt, de ennél feltehetően fontosabbnak tartotta, hogy panasszal éljen a gyanúsítás ellen. A nyomozás lezárulta után az ügyészség csak most májusban emelt vádat a férfi ellen. A vádirat szerint a vádlott a közlekedésre egyébként is alkalmatlan állapotú gépkocsival intenzív és eltúlzott mértékű gyorsításba kezdett. Felgyorsult 90-95 km/h-ra, majd elvesztette az irányítást a járműve felett és 70 km/h sebességre lassulva nekiütközött a szemből szabályosan érkező gépkocsinak.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 23 éves férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy 

a bíróság a férfit letöltendő fogházbüntetésre ítélje, valamint határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Igaz, a bíróságot nem köti az ügyészség büntetés kiszabására vonatkozó indítványa, tehát annál súlyosabb büntetést is róhat a vádlottra.  Ettől azonban még messze vagyunk, az ügyben az előkészítő ülés dátumát sem tűzték ki. 

Volt ugyanakkor olyan eset a közelmúltban, amikor a bíróság szigorúbban ítélt. Igaz, akkor volt súlyosító tényező, mégpedig az alkoholfogyasztás. A Fővárosi Törvényszék 2019 áprilisában hat év letöltendő börtönre ítélte azt az ámokfutót, aki 2017 márciusában, ittasan, 170-el száguldva rohant bele hátulról a Szentendrei úton az egyik piros lámpánál várakozó autóba. A balesetben a vétlen autó vezetője és utasa azonnal életét vesztette. Egyikük a huszonegy éves ifjúsági világbajnok kajakversenyző, Janza Richárd volt. 

Nyitókép: a balesetet okozó BMW az Árpád hídon (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
faramuci
2023. július 12. 09:07
Itt nem a sebességmérésre és a kresz tudásra kéne rakni a hangsúlyt.A szándékosságot venném figyelembe ,a büntetési tételek jelentős emelése melett. Mert bocsánat ,de "szándékosan " én döntök úgy ,hogy részegen ülök volán mögé,vagy tullépem jelentősen a sebességhatárt ,nemtörödve azzal ,hogy nyomorékot,vagy halottakat hagyok a helyszínen!!!
excopp
2023. július 12. 08:53
Most mindenki jogalkotással tüsténkedik, pedig a szabályok ma is egyértelműek; ha szigorítok egy szabályt, amit addig sem tartottak be, semmit sem léptem előre; ehelyett kellene egy pszichológiai alkalmassági vizsgálat (igen PAV), minden gépkocsivezetőnél, ugyanúgy rendszeresen, mint az orvosi; ezen első körben megbukna a jelöltek cca. 20 %-a (és igen, a most jogsival rendelkezők közül is), ez viszont megérné; mondom mindezt több mint negyven év, balesetmentes vezetés után; ma már nincs az a fokozatosság mint régebben: kisbicikli, nagybicikli, kismotor, nagymotor, autó; ez nemcsak a fokozatossággal segítette a közlekedési szocializációt, hanem a másik pozícióját is megmutatta
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. július 12. 07:56
Na, és?...Magyarországon mindenki hülye!!!! Átlagsebesség mérés helyett lézer Jani trafdipaxokat helyez ki. Tegnap is volt egy 183 km/h Tesla az Árpád hídon csak nem tudták a rendszámot leolvasni. Elfogó kocsitok meg nincs amit ráküldenétek. Lézer János szívatni fogja az új jogsi tulajokat. Eleve 500.000 ft-ról indul így alig jelentkezik valaki. Akik meg bizonyítottan hülyék - tehát MÁR van jogsikjuk - semmi sem vonatkozik rájuk. Pedig ha mindnekinek újra kellene vizsgázni a 85 százaléka azonnal megbukna a vizsgán. A vidómegosztón van a kreszmester akinél 20-30 éve jogsival rendelkezők megbuknának és be is mutatja! Putyin elvtárs! Magyarországon mindneki hülye? Magyarországon?...DÁ A rendőrség közlekedési osztályának a vezetője nálunk rég a Gulágon lenne ilyen drasztikus statisztikai romlás után...6 hét alatt többen haltak meg az utakon mint a Covidba...
snfbvksan
2023. július 12. 06:47
A felfüggesztett büntetés a büntetlenség, felhívás a bűncselekmények elkövetésére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!