Pánikszerűen próbálja megakadályozni az üzemanyagválságot Bulgária, Románia és Szerbia, mielőtt elszabadulnak az árak

Az összeomló balkáni energiaellátás már most súlyos következményeket ígér.

Erről számolt be Vjosa Osmani koszovói elnök szerdán.

Koszovóban új választásokhoz vezethetnek a többségében szerbek lakta északi területeken kitört erőszakos tiltakozások, ha a választópolgárok 20 százaléka ezt kéri – jelentette ki Vjosa Osmani koszovói elnök szerdán, a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjújában.
hiszen – szavai szerint – az ő kezdeményezésükről lenne szó. Az előző választásokat a szerb lakosság bojkottálta – a részvételi arány mindössze 3,5 százalék volt –, az eredményét, vagyis az albán polgármesterek hivatalba léptetését viszont zavargásokhoz vezető, heves tiltakozással fogadta.
Vjosa Osmani szerint a polgármestereknek a szavazók petíciójának következtében történő visszahívása
ami lehetővé tenné a második polgármester-választás kiírását. Úgy vélte, mindez pár hónapon belül lebonyolítható lenne.
Aleksandar Vucic szerb elnököt az interjúban Osmani „drámakirálynak” nevezte, aki igyekszik nagy drámát kerekíteni a dolgokból, de „nincs ötlete arra, hogy miként lehetne a térség békéjéhez és stabilitásához hozzájárulni”.
A közelmúltbéli erőszakos cselekmények miatt a NATO úgy döntött, hogy legkevesebb 700 fővel megerősíti helyi békefenntartó erejét Koszovóban (KFOR). Osmani kijelentette: szeretné, ha a NATO katonái addig maradnának ott, ameddig Koszovó maga is NATO-tag nem lesz.
(MTI)
***
Nyitókép: DANIEL MIHAILESCU / AFP