A kollégák közül ki az, akinek kifejezetten örült?
Az az igazság, hogy mindenkinek, mert nemhogy mindegyikükkel dolgoztam együtt, de véletlenül mindegyikkel jóban is vagyok. (Nevet) Vannak azért olyan színészek, akikkel nem vagyok olyan közeli viszonyban, na! De itt, ebben a csapatban a Koltai Róberttől kezdve a Jordán Tamáson és Takács Katin át Hámori Ildikóig mindenkivel nagyon jóban vagyok. Van, akivel tízéves, van, akivel tizenhét-tizennyolc éves korom óta, és olyan is akad, akivel húszévesen ismertük meg egymást. Most vagyok 75, azért itt 50-60 éves ismeretségekről beszélünk.
Nagy öröm velük dolgozni, hiszen együtt éltük a fiatalságunkat.
Sosem rivalizált közülük senkivel?
Azt hiszem, egyikükkel sem voltam egy színházban, tehát színházi szerepekért nem kellett rivalizálni. A filmszerepek meg mások: a rendező eldönti, kivel akar forgatni, a másiknak olyankor eszébe sem jut, hogy akár őt is hívhatták volna. De voltak televíziójátékok, amiben mindannyian benne voltunk – vagy az egyikben, vagy a másikban. Voltak közös rádiójátékok, szinkronizálások is. Nagyon nagy élet folyt a fiatalkorunkban. Ebből mára nagyjából a színház maradt mindenkinek. A filmekből kicsit kikoptunk, a televízió- és rádiójátékok nagyrészt megszűntek, a szinkronizálást nem mi csináljuk. Olyan korosztály vagyunk, aki már inkább kifele mászik az egész buliból, mint befelé. Van köztünk 75-től 82 évesig minden, a Bodrogi meg mindjárt 90.