Mi indokolta a változtatást?
A Babaváró nagyon sikeres családtámogatási eszköz, ezért egymillió forinttal emeljük a felvehető összeget,
mostantól a maximális támogatás 11 millió forint lesz. A változás a jövő év elejétől érvényes. A célunk az, hogy minden gyerek megszülethessen, és az édesanyák minél fiatalabb korban hozzák világra első, illetve többi gyermeküket. Ehhez hangoltuk most a támogatásokat. Előre szeretnénk hozni az első szülés időpontját, erre ösztönöz a babaváró megváltoztatás. Az eddigi feltételekkel 2024. január 1-jétől azok a házaspárok tudják igénybe venni a Babavárót, ahol a feleség 30 év alatti. Nyitva hagyjuk a 30-40 év közötti nőknek is, ők is felvehetik: , ha várandósságukat igazolják, 2024. végéig ők is továbbra is igényelhetik az emelt összegű Babavárót. Azt szeretnénk még inkább támogatni, hogy az első gyermek lehetőleg az édesanya 30 éves kora előtt megszülethessen, ugyanis azoknál a pároknál, ahol az első gyermek, sokkal nagyobb az esély testvér vagy testvérek érkezésére.