Létezik valamilyen békecélja a Nyugatnak?

„El lehet vitatkozni azon, hogy a Nyugat már hadviselő félnek számít-e az orosz-ukrán háborúban, vagy csak proxy háborút visel, amely egyre jobban eszkalálódik.

Egy dolog azonban bizonyos: háborút valamilyen békecél elérése érdekében szokás vívni. Ez lehet a haza megvédése, területi vagy gazdasági nyereség, valamilyen vallás vagy ideológia terjesztése, rendszerváltozás kikényszerítése a legyőzött félnél és valamilyen hasonló cél. Az Európai Unió, a NATO és szövetségesei egyre több pénzzel, fegyverrel, kiképzéssel és titkosszolgálati eszközzel segítik Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborújában. Ennek érdekében az uniós vezetők a gazdasági recesszió, a háborúba való közvetlen belépés és szélső esetben a nukleáris armageddon kockázatát is vállalják. Mindannyiunk nevében. Ehhez képest nem látszik kirajzolódni egy olyan békecél, amely választ adna Ukrajna jövőjére, a Nyugat és Oroszország majdani kapcsolatrendszerére vonatkozó dilemmákra.

A hivatalos érvelés szerint egyedül Ukrajna dönthet a béke megkötéséről és annak feltételeiről, s amíg nem dönt, addig a Nyugat korlátlanul biztosítja számára a pénzt és a paripát.

Ez látszólag szépen hangzik. De józan ésszel nehéz elhinni, hogy a Nyugat vezető hatalmai – élükön az Egyesült Államokkal – úgy bíznák Kijevre hadi arzenáljuk, költségvetésük és geopolitikai hitelük jelentős részét, hogy nincs elképzelésük a háború lezárására és a majdani békére. Ez olyan felelőtlenség lenne, amelyet még a mai nyugati vezetőkről sem merek feltételezni. Nyilván vannak többé-kevésbé világos békecélok, de ezek legalább három okból egyelőre nem nyilvánosak. Egyrészt és döntően attól függnek, hogyan alakulnak a fronton a dolgok, az ősz vagy az év végéig a győzelem közelébe jutnak az ukránok, vagy sem. Másrészt, amíg csak lehet, fenntartják annak az illúzióját, hogy valóban a kijevi vezetés dönthet a zömében nyugati hadi arzenál leállításáról. Harmadrészt az óceán két partján és a szövetséges országokon belül is többféle elképzelés él a béke feltételeiről, Ukrajna majdani határairól, EU és NATO tagságáról valamint az Oroszországgal való jövőbeni kapcsolatról. S amíg a nyugati békecélokat homály fedi, hivatalosan csak az ukránokét ismeri a világ. (...)

És ha valamit, akkor az Oroszország elleni civilizációs háborút nagyon gyorsan el kell felejteni. Oroszország volt, van és lesz, s ez akkor is így lenne, ha nem birtokolna ráadásul hatezer nukleáris robbanófejet. (...)

Nagyon félek attól, hogy ez csak véletlen elszólás, végig nem gondolt politikusi lózung volt.

Mert ha több lenne annál, ha valódi szándék fogalmazódna meg benne, akkor máris megjelölné a Nyugat lehetséges békecélját. Melynek abszolút és elengedhetetlen magja Ukrajna függetlenségének, demokratikus rendjének a biztosítása lenne. Ezt kellene minden áron garantálni. A határok megállapítása, az ország NATO-csatlakozásának ügye, a kisebbségi jogok biztosítása, a menekültek sorsa és az újjáépítés lennének azok a kérdések, amelyekben józan kompromisszumra kell jutni.

A hétvége eseményeinek hátteréről egyelőre keveset tudunk.

Az mindenesetre beigazolódott, hogy ha valakik, akkor nem a nyugatos békepártiak, hanem az „erős” kéz, a fegyveres kalandorok veszélyeztethetik Putyin hatalmát.

Döbbenetes belegondolni, hogy a hatalmas orosz nukleáris arzenál akár ilyen kalandorok és háborús őrültek kezébe is kerülhet. Ha az orosz elnök meg is nyerte a játszmát, bizonyos értelemben mégis megrendült a tekintélye. Még egy ok arra, hogy a Nyugat belássa: most és Putyinnal érdemes elkezdenie a tárgyalásokat.”

Nyitóképen: Hegyi Gyula. Fotó: Szűcs Ágnes