Egy cselekedetünk sem oroszbarát, ez csak egy újabb hazug narratíva! – Varga Judit a Mandinernek

Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban. 

Věra Jourová uniós biztos válaszolt már a levelére?
Sajnos még nem. Lehet, ha legközelebb Brüsszelben járok, bekopogtatok hozzá.

A fideszes EP-képviselők is az Európai Bizottsághoz fordultak, a testület és a „dollárbaloldal” közötti esetleges együttműködést firtatva. Mit várnak pontosan?
European Democracy Action Plan – így hívják a Jourová által kiötlött programot, ennek kapcsán fordultam hozzá.

Ismerős elnevezés.
Igen, kísérteties a hasonlóság az Egyesült Államokból a magyar ellenzék kampányához forrást biztosító Action for Democracy nevével. A brüsszeli kezdeményezés hivatalos célja egyébként az, hogy az európai társadalmakban meg kell erősíteni a civil szférát, a közéletet befolyásoló ngo-aktivitást. Csakhogy ez mindennel ellentétes, amit eddig a demokráciáról gondoltunk, abban ugyanis az emberek képviseletéhez választáson kell indulni, azon eredményt kell elérni, ezzel párhuzamosan pedig szigorú, átlátható és számonkérhető finanszírozási szabályoknak is meg kell felelni. A komolyságot a parlamenti küszöb szavatolja, a külföldi beavatkozást pedig alapvetően mindenütt tiltják. Egy jogállamban garancia kell arra, hogy a választói akaratot külső szereplő ne tudja befolyásolni, hiszen aki befolyásolni akarja a választói akaratot, annak indulnia kell a szavazáson, s be kell tartania a verseny szabályait. A balliberális médiában nagy teret kapó, szinte végtelen anyagi erőforrással rendelkező nemzetközi ngo-hálózatok képviselői kívül esnek ezen a körön, mégis hatnak a választói tudatra. Úgy, hogy a hátterüket alig ismerjük.

Mi köze mindehhez Jourovának?
Az EB alelnöke álságosan az állampolgári jogokra és a demokráciára hivatkozik, miközben politikai célokat szolgáló, ám demokratikus felhatalmazással nem bíró nemzetközi szervezeteket finanszíroz, az ő befolyásukat erősíti. Létezik egy Európai jogok és értékek nevű „boríték”, aminek a tartalmát a most induló uniós költségvetési ciklusban nagyjából megduplázták, s amelyen keresztül az állami szisztémát kikerülve pénzelik az ngó-kat. Erre a több mint másfél milliárd euróra leginkább azok pályázhatnak jó eséllyel, akiknek az EU-központban már megfelelő kapcsolatrendszerük van, és sok országban jelen vannak. Dolgoztam Brüsszelben, láttam, hogy megy ez, ott kifejezetten a nemzetközi hálózatoknak kedveznek. Visszatérve a pártfinanszírozásra: amikor az erről szóló uniós irányelvet megtárgyaltuk, valamennyi tagállam egyértelművé tette, hogy vannak vörös vonalak. Ilyen az, hogy külföldi természetes vagy jogi személytől, illetve belföldi jogi személytől párt nem fogadhat el támogatást. Ezért kérdezzük most Věra Jourovától mint a demokrácia és az átláthatóság európai őrétől, mi a véleménye a magyar baloldali kampány külföldi pénzeléséről. Természetesen a hatóságok még vizsgálódnak, de a lényeg már látszik, s érdekelne minket, mit lép erre az európai szuverenitást is érintő jelenségre a bizottság.

Lenne egy tippem.
Nekem is. Ám akkor sem árt néha a közös érdekeinket és értékeinket érintő kérdésekben kvázi kihívni az unió egyik vezető testületét. Meglátjuk.

A tavaly történtek nyomán a Fidesz-frakció most azon dolgozik, hogy ne csak a pártokat, hanem bármilyen jelölő szervezetet a külföldi támogatástól elzáró törvényi szigorítás jöjjön létre. Vagyis a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatása törvényes, legfeljebb morálisan aggályos volt?
Azt, hogy mi törvényes és mi törvénytelen, az arra hatáskörrel bíró hatóságoknak kell eldönteniük. A jogalkotónak azonban mindenképp kezelnie kell a jelenséget. Csak azért, mert valakinek sok pénze van, a szigorú pártfinanszírozási szabályok megkerülésével ne tudja befolyásolni a választásokat! Aki belép a politikai térbe, politikai válaszokat fog kapni. Ezek a játékszabályok.

Egyesek szerint egy civil szervezet pont azért tud jobb őre lenni a jogállamiságnak, mert nem kell megfelelnie a választói akaratnak, nem kell szavazatokért kuncsorognia. Erről mit gondol?
Én fordítva látom. Egyre többen bújnak egy-egy civil szervezet semlegesnek tűnő álarca mögé, miközben nettó politikai akaratot testesítenek meg. Tisztázzuk: ez nem a jóhiszemű társadalmi kontroll vagy az állami jelenlétet kiegészítő tevékenység, mint például az állatvédelem. Az Európai Bizottság működését is lassan kiszervezik a nemzetközi ngo-hálózatoknak, a közvetve vagy közvetlenül választott politikai vezetés helyébe lényegében a semmilyen felelősséget nem viselő szervezetek ágensei lépnek. Ezért mondjuk mindig: Európát ismét a demokráciák demokráciájává kell tenni. A jogállamisági el­járásban felmerülő igazságügyi törvénycsomag tárgyalása során az Európai Bizottság nem a háromezer magyar bíró és az ő egyesületeik, hanem az Amnesty és a Transparency International, valamint a Magyar Helsinki Bizottság véleményére támaszkodott a magyar bírósági igazgatás működésének megítélésekor.

Nézzük ezt a csomagot! Az uniós források elnyeréséhez szükséges úgynevezett szupermérföldkövek közül négy az igazságszolgáltatást érinti, ezzel kapcsolatban a minisztérium az említett szervezetekkel is tárgyalt. A Helsinki képviselője az egyeztetés tényét üdvözölve úgy nyilatkozott, végre valódi jogállamban érezte magát.
Jellemző. Jourová egyébként azt mondta, akkor lesz maradéktalanul elégedett a csomaggal, ha egy budapesti konferencián közösen szedheti szét, illetve hagyhatja jóvá a megnevezett ngó-k képviselőivel. Egészen furcsa felfogásra utal, hogy egy választói akaratból kormányzó erőnek nem az érintett, a végrehajtó hatalomtól egyébként függetlenül működő kar véleményét, hanem külföldről támogatott szervezetek állítólagos szakértelmét kell figyelembe vennie egy törvénycsomag megalkotásakor. Nonszensz.

Mindenesetre az ngó-knak nem tetszik a Brüsszelnek kiküldött javaslat, nem tartják elégségesnek például az Országos Bírói Tanács jogkörbővítését. Mi következik most?
Egy folyamatban vagyunk. Az igazságügyi csomag úgynevezett horizontális feltételnek számít a kohéziós pénzek megszerzésekor, egyúttal több szupermérföldkövet is jelent, így a helyreállítási alapokhoz való hozzáférésnek is központi eleme. Ember legyen a talpán, aki ezt a mondatot megérti. (Nevet) A szövegtervezetet a bizottsággal közösen alakítottuk ki, minden érintettel konzultáltunk, számos javaslatot beépítettünk, majd kiküldtük a csomagot Brüsszelbe. A terület fő politikai felelőse Didier Reynders volt belga külügyminiszter, aki látott már kompromisszumot. Március elejére nem maradtak nyitott kérdések, s ha jóhiszemű akarok lenni, azt mondom, hogy a késlekedés oka az, hogy a bizottság körültekintően akart eljárni. Hétfőn, amikor Brüsszelben jártam, megszületett a technikai megállapodás az igazságügyi csomagról. A biztosi kollégium döntését várjuk.

Ha meglesz a pecsét, s a magyar Országgyűlés is elfogadja az igazságügyi jogszabály-módosításokat, teljesen megnyílhatnak a pénzcsapok. Jól értem?
Elvileg igen, ám hangsúlyozom, hogy ilyen eljárás nem zajlott még az unióban. Mindenesetre rajtunk nem múlik, kompromisszumos tervezetet sikerült letárgyalni. Egyetlen feltételünk az volt, hogy az Alaptörvény keretrendszerét nem boríthatjuk fel.

Miért nem? Az elfogadása óta több mint tízszer sikerült már módosítani a szövegen. 
Ha van egy választói felhatalmazás, akkor nem kérdés, hogy hozzá kell nyúlni az Alaptörvényhez. Más a helyzet azonban akkor, amikor nemzetközi finanszírozású ngó-k véleményére alapozva Brüsszel írná át az Alaptörvényünket. Az unió egyelőre szuverén nemzetek közössége, nem egy nemzetek feletti központból irányított birodalom.

Nem könnyű értelmezni a helyzetet, az igencsak elhúzódó tárgyalási folyamatot. A tavalyi tanácsi döntés nyomán a kohéziós támogatások 55 százalékának kifizetését függesztették fel, ahogy az RRF-pénzekre is várnunk kell még. Aztán a szupermérföldkövek mellé megérkeztek az úgynevezett horizontális feltételek. Minden mindennel összefügg.
Voilà: ez Brüsszel! Valóban, ez egy ördögi rendszer, úgy lett kitalálva, hogy bármilyen mondvacsinált okra hivatkozva le lehessen állítani a támogatásokat. Megjegyzem, nemrég voltam Rómában, ott is hallottam, de több ország is panaszkodik, hogy nem lehet könnyen hozzáférni a koronavírus-járvány utáni helyreállítást célzó RRF-program forrásaihoz. Bár mi egyelőre egy centet sem kaptunk, Lengyelországgal együtt állandóan újabb és újabb mondvacsinált feltételeket támasztanak felénk. A Helyreállítási és Ellenálló Képességi Eszköz kifizetései eddig lassúak és alacsony hatásfokúak, a tagállamok többsége nem jutott még hozzá teljes mértékben a forrásokhoz, miközben új válság kopogtat az ajtón. Már nem a koronavírus, hanem a háború és a szankciós infláció vált a legfőbb kihívássá a kontinensen. A kifizetések elmaradása és a hosszú reakcióidő óriási kudarc a brüsszeli adminisztráció számára.

Biztos mindent megtett a magyar kormány? A kötelező orvoskamarai tagságot néhány nap alatt számolta fel a parlament, noha pár hónapja vállalta, nem lesz ilyen rapid a törvényhozás.
Kis túlzással úgy tűnik, ha eltüsszentem magam a Kossuth téren, az is akadályozza a források kifizetését. Brüsszelben intézményesült a hungarofóbia. Elképesztő lejáratás indult Magyarországgal szemben a nemzetközi médiában, így amit szabad Jupiternek, nekünk többszörösen nem szabad. Nálunk például a közigazgatási bíróságok felállítását anno Judith Sargentiniék a jogállamisággal ellentétes aktusnak nyilvánították. Szlovákiában azonban épp nemrég vezették be őket, és többek között a kohéziós pénzekhez való hozzáféréssel összefüggésben. Súlyos kettős mérce érvényesül velünk szemben, szó sincs jogi vagy szakmai kérdésekről, ez politikai boszorkányüldözés.

A lényeg mégis az, mikor jutunk a pénzünkhöz. Navracsics Tibor szerint nyáron már érkezhetnek a megakasztott uniós források. Osztja ezt a prognózist?
A tárgyalásokat nem adjuk fel, de ami az én területemet illeti, ahogy említettem, nincs már tisztázandó kérdés, a bizottság politikai jóváhagyására várunk. Amint az megvan, a magyar parlament elfogadhatja a szükséges lépéseket, s utána megnyílik az út a források előtt. Én is optimista vagyok, a nyár reálisnak tűnhet. Továbbra is azért dolgozunk, hogy a magyar emberek megkapják a nekik jogosan járó forrásokat, és elutasítjuk a kettős mércét. Sőt! Az utóbbi időben modellértékű, egész Európában egyedülálló intézményeket hoztunk létre. Hol van még például Integritás Hatóság?

Gyurcsány Ferenc szerint „nagy munka van abban”, hogy így alakult a bizottság álláspontja a jogállamisági eljárásban. Ez nem csak hencegés? Tényleg ekkora a baloldal befolyása Brüsszelben?
Kézzel tapintható. Egy hatalmas, politikusokból és szakértőkből álló szervezetrendszer dolgozik az uniós intézményeken keresztül azon, hogy a magyaroknak rosszabb legyen. Évek óta tapasztalom, ahogy egyes bizottsági dokumentumokban visszaköszönnek itthoni ellenzéki megfogalmazások, konkrét szövegegyezések vannak, tudom, hogy a brüsszeli ceruzát sokszor magyar kéz fogja. Szóval ez korántsem hencegés. Magyar közreműködés nélkül ez a műsor nem jöhetne létre. Korábban a momentumos Donáth Annának voltak olyan kiszólásai, hogy állandóan egyeztetnek Věra Jourovával. Kell a helyi ismeret, valakinek súgnia kell ehhez a kekec tempóhoz. Én sem lennék képes megítélni, hogy Spanyolországban az igazságügyi tanács munkája honnan nézve elfogadható vagy sem.

És Svédországban? Őket most épp a Fidesz vizsgálja, csuklóztatja, mielőtt a parlament ratifikálná a NATO-tagságukat. A háború árnyékában morálisan ez mennyire vállalható magatartás?
Épp itt volt az ideje egy ilyen vizsgálódásnak. Ami a morális szempontot illeti, itt most nem „jóemberkedni” kell, meg megfelelni a nemzetközi médianyomásnak, a parlament elsősorban a magyar érdekérvényesítésért felelős. Svéd és finn politikusok évek óta módszeresen, légből kapott hazugságok mentén járatják le az országunkat, nem árt, ha legalább visszakérdezünk, amikor épp tőlünk kérnek valamit. Elég abból, hogy a jónak kikiáltott demokráciáknak mindig joguk van magas lóról kioktatni a nekik nem tetsző szuverén országokat! Milyen alapon? Nem hagyhatjuk, hogy így beszéljenek rólunk! Megjegyzem, mások is osztják a véleményünket, csak egy megosztott politikai vezetés nem meri ezt szóvá tenni. A magyar kormánynak megvan a kellő felhatalmazása és stabilitása, ráadásul a magyaroknak helyén van a szívük. Amikor ugyanis az országot támadják, azt akkor is kikérik maguknak, ha amúgy a kormányt nem támogatják. Találkoztam olyan magyar bíróval, aki felháborodott, mert a Politicóban napi szinten arról cikkeznek, hogy ő nem független. Hogy képzelik? Hogy meri a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét hiányolni például egy olyan politikus, akinek az országában a kormány nevezi ki az ügyészség vezetőjét?

Mostanában minden a háborúról szól, illetve arról, ki kivel van. Nem lenne érdemes a nemzetközi elutasítás ellensúlyozására többször és egyértelműbben elítélni a Putyin-féle agressziót?
Mi az elvárt szintje az oroszokkal szembeni verbális fellépésnek? Huszonöt nyilatkozat vagy poszt per nap? Ez téves vágány. A magyar kormány egyértelművé tette: a NATO és az EU szövetség részeként elítéli az Ukrajna elleni orosz agressziót, közben erőn felül segítséget nyújtunk Ukrajnának. Egyetlen cselekedetünk sem oroszbarát, ez csupán egy újabb hazug narratíva, ami a magyar kormány megdöntésére apelláló nemzetközi érdekeket szolgálja ki. Szürreálisnak tartom a békepárti álláspont összekapcsolását a Putyin-barátsággal. Ellenben felvetném: amikor a háborút etetik, fegyvereket és harci eszközöket küldenek a frontra, az mennyiben szolgálja a béke ügyét? A progresszív erők a háborút is a magyar emberek józanságából fakadó kormányzati álláspont hiteltelenítésére akarják felhasználni. Számomra ez a morálisan aggályos hozzáállás. Amikor itt járt Samantha Power, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének, az USAID-nak a vezetője, neki is megmondtam: miután a polgári oldal tavaly tavasszal többek között a háborúból való kimaradás és a béke üzenetével nyert kormányzati felhatalmazást, ez minket demokratikusan is kötelez. Távol áll tőlünk a német kormányzati felfogás, ahol a saját választóikkal szemben is készek érvényesíteni a mainstream által elfogadott irányvonalat.

Jó, de ha Ukrajna nem kap fegyvert, Oroszország hamar legyőzi, így a béke valójában mégis Putyin javát szolgálná.
Mi lenne, ha az Egyesült Államok és a nagyobb európai tagállamok egyszerre követelnének mindkét féltől fegyverszünetet és béketárgyalásokat? Érdekes, hogy Emmanuel Macron francia elnököt is akkor kezdi keményen támadni a nyugati világ, amikor szót emel az európai érdekérvényesítésért, illetve a háborús konfliktusokkal szemben foglal állást. Mindenesetre ezzel komoly súlyt kapott a béke érdekében való fellépés, nem tartom kizártnak, hogy egyre többen csatlakoznak majd ehhez a táborhoz – ráadásul a világ nagyobb része, például Dél-Amerika, Kína vagy India már most sem úgy ítéli meg a konfliktust, ahogy például az Egyesült Államok. Csak akkor lehet megakadályozni, hogy egyre több ember, köztük kárpátaljai magyarok haljanak meg a háborúban, ha egyre többen és egyre több fórumon kezdik hangoztatni a béke szükségességét.

Ami az Egyesült Államokat illeti, David Pressman nagykövet igen aktív mostanában. Most akkor a barátunk vagy az ellenfelünk az USA?
Ismerem a nagykövetet, akihez mint újonnan érkező diplomatához a szokásos jóindulattal fordultam. Annak érdekében, hogy megismertessem a magyar valósággal, még a Miskolci Egyetemre is elhívtam, megmutattam neki a modellváltást helyben, beszélgetett a régi-új, a változtatást üdvözlő vezetőkkel. Brüsszeli nyomásra ugyan ki kellett lépnem a fenntartó alapítvány kuratóriumából – megjegyzem, így most az egyetlen politikus az amúgy ellenzéki polgármester a testületben –, de jeleztem, nem hagyom magára a számomra fontos intézményt. Elmagyaráztam a nagykövetnek is, hogy szemben azzal, amit a felkészítőjében olvashatott, a modellváltás lényege az egyetemek gazdasági önállóságának és mozgásterének növelése, az intézmények fejlődő pályára állítása. Szerintem Pressman most kicsit túltolja a politikát, ám ez nem változtat azon, hogy az Egyesült Államok egy rendkívüli ország, nem mellesleg stratégiai szövetségesünk. Magyarországnak elemi érdeke, hogy barátokat, ne ellenségeket szerezzen. Bár a CPAC-en és másutt is szóvá tesszük, kinek drukkolunk, két ország között nem csak politikai kapcsolatok léteznek, sőt. Fontos a gazdasági és a katonai együttműködés is, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk, kisebbeknek úgy kellene táncolnunk, ahogy a nagyobb fél fütyül.

Ha a Fidesz a republikánusoknak drukkol, a jelek szerint Pressman a Jobbiknak, illetve az elnökének, Gyöngyösi Mártonnak. Hiszen a zsidólistás botránya ellenére még egy nagykövetségi széderestre is meghívta.
Elképesztő, milyen megbocsátó nagyvonalúság uralkodik az amerikai nagykövetségen. Az pedig kifejezetten szomorú, hogy Pressmanhez hasonlóan több más nagykövet is annak drukkol, hogy a kormányzat elbukjon. Nekik is elmondtam: a diplomaták feladata szerény véleményem szerint első­sorban a küldő és a befogadó ország közötti kapcsolat elmélyítése, egyfajta szerelembe esés a célországgal, és nem önkényes politikai célok elérése lenne. Akármit akar is Amerika, Brüsszel vagy bárki ránk kényszeríteni, nekünk minden téren a magyar emberek érdeke az elsődleges.

Kap hideget-meleget Magyarország azért is, mert a parlament nem ratifikálta az isztambuli egyezményt. Viszont elkezdődött egy országos áldozatsegítői hálózat kiépítése. Ez mikor lehet teljes?
Szívügyem ez a terület. Beleálltam, felmentem arra a színpadra, amit hagyományosan a balosok sajátítanak ki, konzervatív édesanyaként is vallom, ideológiafüggetlen, alapvető emberi igény segíteni a nehéz helyzetbe került embertársainkon. A meglévő áldozatsegítő rendszert elkezdtük megerősíteni, hatvan civil szervezetet, szakembereket és hivatalokat is bevontunk, már huszonnégyezer emberhez jutunk el. Még öt vármegyei központ hiányzik, jövőre teljes lesz az országos hálózat. Komoly stáb dolgozik a kapcsolati erőszak áldozatainak megsegítésén, de más területekkel is foglalkozunk, személyre szabott támogatást és szolgáltatást nyújtunk. Az állam ezen keresztül valóban az empatikus arcát mutatja, az isztambuli egyezményben meghatározott valamennyi törvényi változtatást már korábban átvezettük a magyar jogrendszerbe – leszámítva a genderideológiát és a bevándorláspártiságot. Ezeket nem is fogjuk, ezekből szintén nem engedünk. Ez már politikai vörös vonal, ezért nem is fogunk ratifikálni.

Közben több mint tizenöt tagállam, illetve az Európai Parlament is csatlakozott már a gyermekvédelmi – szerintük homofób – törvény elleni kötelezettségszegési eljáráshoz. Példátlan?
Igen, ilyesmi korábban nem fordult elő. Ez is mutatja a genderlobbi erejét és a világ állapotát. Nekünk szilárd érveink vannak, hiszen a köznevelés ügye tagállami hatáskör, a szülő neveléshez való jogát pedig az alapjogi charta védi. Ettől még nincsenek illúzióim, az Európai Unió Bírósága okozott már meglepetést, sajnos egyre jellemzőbb rá az ideológiavezérelt, lopakodó hatáskörtúllépés. Hogy mikor lesz ítélet, kiszámíthatatlan, hiszen annak eldöntése, hogy a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyása jogszerű volt az Európai Parlamentben a Sargentini-jelentés szavazásakor, majdnem két évet vett igénybe, míg a jóval bonyolultabb, a kondicionalitási eljárással összefüggő beadványokat pár hónap alatt elbírálták. Azt már tudjuk, az Európai Bizottságnak és a hozzá csatlakozóknak a magyar emberek döntésével van bajuk, kérdés, igaz-e ez az uniós bíróságra is.

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád