Ukrán civil: Lesznek halottaink, elpusztított infrastruktúránk, összetört életeink

2023. május 23. 19:53

„Szép lassan újjá kell magunkat és az országunkat is építenünk, amit senki más nem fog helyettünk megtenni” – nyilatkozta a hvg-nek Artyom Gyenyiszov.

2023. május 23. 19:53
null

Akkor kell majd igazán szembesülnünk azzal, mekkora árat is fizettünk érte, (amikor megnyerik a háborút – a szerk.) Amikor kiderül, hányan is áldozták érte az életüket. Lesznek halottaink, elpusztított infrastruktúránk, összetört életeink. Akkor fog megkezdődni a háború második fázisa, és szép lassan újjá kell magunkat és az országunkat is építenünk, amit senki más nem fog helyettünk megtenni” – nyilatkozta a Hvg.hu Kijevben tartózkodó újságírójának  Artyom Gyenyiszov, egy ukrán veteránokat segítő civil szervezet vezetője.

Az oroszok kezdték a háborút, de az a mi döntésünk volt, hogy visszalövünk. Akár meg is adhattuk volna magunkat, és bár nem lenne országunk, de lenne békénk. Csakhogy láttuk már, hogy az mit is jelent, ezért így döntöttünk és vállaltuk a következményeket”– tette hozzá.

Gyenyiszov maga is ott volt a dolgok sűrűjében, tavaly februárban önkéntes mentőként volt ott Bucsában. Ennek ellenére a pszchiológus végzettségű férfi még mindig kétkedik, hogy hivatkozhat-e magára veteránként.

Emellett, mióta eljött a frontvonalról, bűntudata is van.

Otthon fekszem a kényelmes ágyamban, iszom a reggeli narancslevemet, miközben a katonáink a fronton harcolnak” –  mondta.

Gyenyiszov arról is beszélt, hogy nem hibáztatja az elmenekülteket, szerinte az ő életükre ugyanúgy hatással volt a háború, és lehet, hogy nem is tudtak volna itthon ezzel a helyzettel mit kezdeni.

Nyitókép: MTI/AP/Andrij Andrijenko

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Piliscsabai
2023. május 24. 10:41
Csak arról nem beszél senki, hogy hogy állunk az üvegház hatású gázok kibocsátásával, avart égetni tilos, mert környezetszennyező, robbantani azt szabad pedig legalább tízszerese a károsanyag kibocsátása.
Igazszó
2023. május 24. 08:27
Szar zsidó hohol propaganda. Hazug is, szánalmas is, aljas is. Olyan mint a zsidó, meg a hohol.
szürkeSzarvas
2023. május 24. 08:26
Ócska bérprovokátor duma. A finnek a semlegességért harcoltak -EZEKNEK meg nem kellett.
tgely
2023. május 24. 04:53
Gratulálunk a lengyel, portugál, britt, cseh, európai és Ronald Reagan kitüntetésekhez! Remek teljesítmény egy fiatal nemzettől!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!