Európa a kereskedelmi háború vesztese? Így látják a szakértők

Trump kereskedelmi politikája és Kína stratégiai válaszlépései: Hogyan alakul az új gazdasági világrend? – tudósításunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezvényéről.

A tengerészgyalogságot erősítenék meg.
Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka közölte, hogy telefonon beszélt az európai szövetségesek legfőbb parancsnokával és az amerikai szövetségesek európai parancsnokával, Christopher Cavolival – erről az Index számol be.
„A légvédelem megerősítésének szükségessége, többek között F–16-os vadászgépek segítségével, valamint a lőszerek mennyiségének növelése
volt a párbeszédünk fő témája” – fogalmazott Zsaluzsnyij. Hozzátette, hogy megvitatták a haditechnikai eszközök karbantartása és javítása terén végzett közös munka folytatásának fontosságát is, írják.
Hangsúlyozta: „Beszéltem továbbá hadseregünk mennyiségi és minőségi összetételéről, valamint az ukrán tengerészgyalogság megerősítésére irányuló kezdeményezésről új dandárok létrehozásával”.
Nyitókép: Képernyőfotó