Egyre több a kérdés a holtan talált főorvosnő ügye körül, nagy erőkkel folyik a vizsgálat (VIDEÓ)

Egy szegedi kutató-mentő szerint az ügyben egyértelműen felmerül az emberi felelősség és hanyagság kérdése.

A lépcső tetején a sofőr táncra kért egy nőt.

Egy budapesti férfi Lada terepjáróval állt be a szegedi dóm kapuja elé, miután felhajtott a díszlépcsőn – adta hírül a vezess.hu. A lap szerint az akció nem tett jót a díszlépcsőnek.
A sofőr osztálytalálkozóra érkezett Szegedre, amelyet követően a férfi felajánlotta egyik hölgyismerősének, hogy autóval hazaviszi. Ennek során a férfi felhajtott a dóm lépcsőjén, megállt a kapu előtt, és táncra kérte a hölgyet. A dóm lépcsőjén keletkezett sérüléseket csak a távozásuk után észlelte a bejelentő – hangsúlyozza a portál. Mint írják: a rendőrség rongálás miatt indított eljárást, a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az esetről videó is készült, mutatjuk: