„Lehengerlően szellemes ember” – ilyen volt a mindennapok Petőfije

Petőfi Sándor csaknem 80 levélének kézirata, a költő rajzai és naplója is elérhetővé vált digitalizált formában az Országos Széchényi Könyvtárban idén. Ennek apropóján beszélgettünk Vaderna Gábor irodalomtörténésszel, az ELTE docensével. 

*

Mennyit tudnak a szakértők Petőfiről, a magánemberről? Teljes a kép, vagy kerülhetnek elő még különleges adalékok?

Új dolgok nemigen fognak kiderülni. Petőfi már 200 éves, s minél több idő telik el, annál kisebb az esélye annak, hogy még előkerüljön bármi. Persze a remény hal meg utoljára, s

A kép tehát nem teljes, nem is lehet az; nyilván sok minden elveszett két évszázad alatt. Ugyanakkor azt nem árt hangsúlyozni, hogy Petőfiről, ha nem is mindent, de példátlanul sokat tudunk.

Fifurája a szabadságharc bukása után mitikussá nőtt a magyarok emlékezetében, hiszen a forradalom hőse éppen az egyik utolsó nagy vesztes csatában esett el, életének története így a magyar történelem allegóriája lehetett. Ezért kezdték el gyűjteni a vele kapcsolatos emlékeket, minden olyan tárgyat, amelyhez esetleg hozzáérhetett, számontartottak olyan fákat, amelyek alá állítólag leült, rengeteg neki tulajdonított vers jelent meg, miközben ma már ismert forradalmi verseit sokáig nem is lehetett kiadni.

A Petőfi Társaság intézményesítette is a gyűjtést, s a 19. század végére ezt csak fokozta az a természetesen kifejlő emlékezeti pánik, amely abból a félelemből táplálkozott, hogy lassanként mindenki meghalt, aki még személyesen ismerhette vagy láthatta a költőt. 1901. december 8-án az a Mednyánszky Berta adományozta a Szerelem gyöngyei egy példányát a Petőfi Társaságnak, akihez a kötetbeli szerelmes versek szóltak egykoron. Adat, információ, tárgyak, vélemények –

Mennyire árnyalt vagy leegyszerűsített, változékony vagy szilárd a képünk manapság a hétköznapok Petőfijéről?

Hogy ki mennyit tud Petőfiről, annak igen nagy a szórása. A közoktatásban kiemelt szerepe van, szinte minden évfolyamon tananyag, a diákok az életrajzát nagy részletességgel, többször is megtanulják. Ugyanakkor sok-sok évtizede ugyanazt a néhány verset tanítjuk. Magam nagyon csodálkoztam, hogy a fiaim teljesen ugyanazt tanulják, mint amit valaha én – mintha nem változott volna körülöttünk a világ, mintha Petőfi egy olyan állandó volna, ami érinthetetlen.

Az a helyzet, hogy a művelődéstörténetnek épp az az egyik sajátossága, hogy képesek lehetünk újból és újból, saját korunk kihívásai és lehetőségei felől ránézni ugyanarra a tárgyra. A válaszom tehát az, hogy

s ez így van jól.

Rendben, akkor azt kérdezem, hogy milyen ember volt Petőfi Sándor. Milyen kép rajzolódik ki róla például a levelezése alapján?

A leveleit érdemes olvasni, mert lehengerlően szellemes ember volt. Az Útirajzokkal vagy A hóhér kötele című regénnyel együtt ezek a magánlevelek a magyar próza gyöngyszemei. Ha valaki végigolvassa egyvégtében a levelezést, akkor nagyon jól fog szórakozni, s egy-két dolog nyilvánvalóan láthatóvá válik.

Az egyik, hogy ez az ember egyszerűen zseniálisan bánt a szavakkal. Amikor megházasodott, ezt úgy tudatta Arany Jánossal, hogy egy levelének ez az első mondata: „Leveledet kapám (és ásóm!).”

Ebben az első hosszú bekezdés egy dicsérethalom, amiben olyan bohóságok vannak komoly dicséretként előadva, hogy még Jókai inasa is gentleman, vagy hogy a címzett miként viszonyul a Pilvax pincéréhez.

A másik benyomásunk pedig az lehet, hogy Petőfi valóban

Szenvedélyesen élte meg társas kapcsolatait, s szenvedélyesen veszett össze sokakkal, többek között Jókaival is.

Petőfi Sándor levele Arany Jánosnak, MTA KIK Kézirattára

Egressy Gábor: Petőfi Sándor (dagerrotípia). A kép a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből származik

Az interneten vagy éppen asztaltársaságoknál számtalan Petőfivel kapcsolatos anekdota, sztori, érdekesség kering. Hogyan tudjuk megállapítani, melyik igaz, melyik nem? Kinek higgyen, akit érdekel, hogy például Petőfi valóban végigtolatta magát talicskával a Váci utcán, vagy nem? Hogy „bulizós” volt, vagy absztinens? Hogy tényleg „csajozott-e” Szendrey Júlia mellett, nem is keveset?

A Petőfi-kutatók időről időre letesznek nagy és részletes elbeszéléseket a költő életéről. Legutóbb Kerényi Ferenc foglalta össze az életrajzi kutatások állását 2008-ban, s munkája e tekintetben konszenzuális. Ő mérlegre tette az összes felgyülemlett adatot, s ez elképesztően nagy mennyiségű információ: eldöntötte, hogy mi hiteles, mi komolyan vehető, s mi nem, majd egy nagyon jól olvasható egységes leírást adott.

A Petőfivel kapcsolatos történetek ugyanakkor nem csak azért érdemesek a figyelemre, mert igazak vagy sem. Mivel Petőfire – mint mondtam – sokáig a magyar sors megtestesüléseként tekintettek, ezekből a sztorikból inkább az látszik, hogy ki mit szeretett volna belelátni alakjába.

aki vigyázó és féltő tekintetét a hazára veti? Egy minden körülmények között talpra álló világfit, aki egy képzelt szibériai száműzetés során odahagyja családját, hazáját, sőt nemzeti nyelvét, költészetét is, vagy egy mártírt, aki egy segesvári dombtetőn a saját vérével írja a porba a szót, „Hazám”, mint Madarász Viktor ismert képén?

Ezek közül így, ebben a formában természetesen egyik sem lehet igaz. De megtudhatunk valamit arról, hogy a magyar társadalom miképp látja saját magát, miképp jön létre és alakul ki történeti emlékezete.

Az Országos Széchényi Könyvtárban idén elérhetővé vált Petőfi Sándor csaknem 80 levélének kézirata, a költő rajzai, valamint Szendrey Júlia Petőfire vonatkozó feljegyzéseit is tartalmazó naplója, digitalizált formában. A rajzok, a kézírás miben segítik a Petőfi-kutatókat?

Először is azt érdemes hangsúlyozni, hogy a nemzeti könyvtár nagyon helyesen járt el, amikor a nemzeti örökség e fontos kéziratos állományát részlegesen hozzáférhetővé tette. Azért mondom, hogy részlegesen, mert bár a felhasználási lehetőségek között szerepel a képek letöltése, egyelőre ezt mégsem szolgáltatja az intézmény. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy minél több dokumentum és kézirat legyen hozzáférhető digitálisan, ezek ugyanis közkincsek.

Másfelől azért is lehet fontos az OSZK Copia honlapja, mert maga a hozzáférés is módosíthatja a Petőfiről való képet, gondolkodást. Hasonszőrű vállalkozás még a Nemzeti Levéltár Petőfi közössége dokumentumgyűjteménye, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum 200 Petőfi szabadon weboldala. Hamarosan a PIM-ben elkészül egy olyan oldal is, ahol a versek szövegét a szokásos időbeli és ábécés sorrend mellett lehet majd rendezni születési hely és kötetbeli megjelenés szerint is, lesz térképes vizualizáció, s innen az első kiadású kötetek letölthetőek lesznek. Az ELKH BTK Irodalomtudományi Intézetében pedig tervben van a Petőfivel kapcsolatos tengernyi adat digitális feldolgozása: ezekhez nekem is van némi közöm.

Ez egyaránt fontos az archívumnak, a kutatónak és a nagyközönségnek. Az archívumnak azért, mert amellett, hogy digitális archívummá alakulhat át, az állományt is jobban védi, ha nem kell annyiszor mozgatni, elővenni; a kutatónak azért, mert gyorsan és jó minőségben megkaphat fontos anyagokat; a nagyközönségnek pedig azért, mert így láthatja a személyes dokumentumokat, tárgyakat, kicsit újragondolhatja, hogy miképp is képzeli el saját magában azt a kort, azt a helyzetet, ahol a költő élt és alkotott.

Madarász Viktor: Hazám. A kép a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből származik

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás