Nagyon úgy tűnik, megpecsételődött a Sorsok Háza sorsa (VIDEÓ)
Köves Slomó szerint őket senki sem kérte arra, hogy a többi zsidó szervezettel konszenzusban készüljenek el a múzeum tervei.
A MAZSIHISZ baloldali és liberális irányultságú politikai aktivitásba menekült.
„A Mazsihisz fogadatlan prókrátorként az »általános zsidó képviselet« szerepében tetszeleg, magát a »teljes magyar zsidóság« képviselőjeként beállítva, ettől remélve a státuszból fakadó állami források és egyéb előnyök monopolizálását.
Az általam 20 éve vezetett EMIH konzervatív zsidó vallási reneszánszt hirdetett, az outreach és az oktatás útját választotta, amelyhez nulláról indulva új zsidó intézmények tucatjait építette ki. 2004-es alakulása óta 12 zsinagógát nyitott vagy nyitott újra, három óvodát, két iskolát és egy egyetemet alapított, illetve tart fenn. Kiterjedt könyvkiadói tevékenységet folytat, informális felnőttoktatási programok és közösségi események százait szervezi minden évben, ezzel a vallástól eltávolodott, de spirituális igényű, vagy éppen közösségre vágyó emberek ezreivel talál kapcsolatot. Az EMIH vallási beállítottsága ortodox, de leginkább szekuláris zsidókat kíván megszólítani, a közösségi életbe bevonni.
A tradicionálisan bezárkózó, egyre zsugorodó, tradicionális magyar ortodoxiának (MAOIH) eddig az elvándorlás maradt. Gyermekkoromban még naponta 40-50 magyar ortodox imádkozott a Kazinczy utcában. Köztük jómagam is. Az ő gyermekeik vagy hitéletet, vagy Magyarországot hagyták el. Ennek következményeként a MAOIH-nak tíz éve nincs Magyarországon élő saját rabbija, iskolája bezárt, kóser vágodája megszűnt, közösségi élete gyakorlatilag elhalt.
Egy idő után a MAZSIHISZ útja éles kanyart vett, ami különösen Heisler elnök úr regnálása alatt vált nyilvánvalóvá. A 2013-ban megválasztott Heisler András úgy döntött, hogy a vallási élet egyre több területén vezető pozícióba került EMIH-hel szemben, neki a zsidók közéleti-politikai »képviseletének« státuszát kell erősíteni. Ezt pedig úgy gondolta megvalósítani, hogy a Mazsihisz kilép a szoros értelemben vett egyházi szerepkörből, és – tekintettel a zsidó származású magyarok jelentős részének preferenciáira – baloldali és liberális irányultságú politikai aktivitásba menekül. Legitimációt és társadalmi támogatottságot azzal szerez magának, hogy »az antiszemitizmus elleni küzdelem« jegyében minél többször konfrontálódik a jobboldali magyar kormánnyal, a zsidó közéletet pedig a NER-hez való viszonyulás mentén polarizálva próbálja az EMIH-et lejáratni.
Heisler azonban elszámolta magát, mert bár való igaz, hogy az ellenzéki politikai akciókra, a kormány és a NER kritikájára van kereslet egy közéleti kérdésekre érzékeny közösségben, azonban ezzel érezhetően szűkítette a vallási életre vágyók körét a MAZSIHISZ táborában. Heisler saját bevallása szerint a MAZSIHISZ zsinagógai élete – néhány példamutató kivételtől eltekintve! – teljesen leépült. A covid járvány után a Mazsihisz zsinagógák végképp kiürültek, és ma már ott tartunk, hogy a heti rendszerességgel működő zsinagógák nagyobb része az EMIH-hez tartozik. Közösségi, oktatási és vallási programok tekintetében az EMIH régen maga mögött hagyta Heisleréket. Ráadásul, társadalmi súlyát és érdek érvényesítő képességét tekintve sem látszik a Mazsihisz erősödni.
És így jutottunk el a »MAOIH elfoglalásához« és Heisler András vállalhatatlan vasárnap esti Facebook posztjához, egy indulattal megírt, gyűlölettel teli szöveghez, amely több dolgot elhallgat, néhány ponton pedig hazudik. (...)
Heisler Úr! Lehetséges, hogy valójában maga fél? Fél attól, hogy kiderül mekkora a felelőssége az elnöksége alatt szétvert, polarizált, vallási életében megtizedelt neológia helyzete miatt, amelynek romjait most maga után hagyja?”
Címlapfotó: Földházi Árpád