Vita az ortodox hitközségről
„Így jöhetett létre az a máig tartó állapot, amelyen az új vezetés minden erejével változtatni akar. A MAOIH és a MAOIH új vezetőinek célja a magyar ortodoxia hagyományait megőrizni, még meglévő tagjait támogatni, zsinagógáit felújítani, a hitközségnek rabbit választani, a mikvét rendbe hozni, az iskolát feléleszteni, a csőd közeli állapotot megszüntetni. Mind olyan tervek, amelyeket az EMIH és jómagam maximálisan támogatni fogunk, és amelyek eddig valamiért nem szerepeltek a Mazsihisz-elnök prioritásai között.”
„Ahogy jöttek, úgy fognak innen elmenni” – írta Heisler Kövesről, illetve azokról a rabbikról, rebbecenekről, közösségi vezetőkről, akik az EMIH keretei között, „sok áldozatot hozva, minden nap lelkiismeretesen tesznek azért, hogy a magyar zsidóságnak legyen imakönyve, iskolája, óvodája, újabb és újabb zsinagógája, kóser élelmiszere, mikvéje, ösztöndíjprogramja”.
Köve Slomó: „És igen, az EMIH rabbijai nem mind mondhatják el magukról, hogy Magyarországon születtek. De mióta hivatkozási pont egy zsidó hitközségben az, hogy ki hol született?
Mintha a „vér és becsület” ideológiájába is belekóstolt volna Heisler azon az ominózus széderestén Gyöngyösi asztal-szomszédjaként.