Ahhoz, hogy megfelelő elrettentő erőt tudjunk felmutatni, azt tervszerűen fel kell építenünk. Ez a feladat legalább három fontos területen és időben párhuzamosan jelentkezik. Fegyvereket és haditechnikai eszközöket gyártunk és vásárolunk azért, hogy az örökölt, elavult szovjet fegyverekkel rendelkező haderőt teljesen átfegyverezzük, ezzel növeljük a harcképességét, és egy modern, NATO kompatibilis, digitális haderőt hozunk létre.
Azonban a legmodernebb eszköz sem ér semmit, ha nincs mögötte kiképzett, rátermett, elhivatott magyar katona. Ezért a személyi állományban, a toborzás terén és a vezetésben is olyan kultúraváltást hajtunk végre, ami a katonák körében a harci szellem megerősödését, az altiszti és tiszti szinten pedig az öntevékeny, felelősségvállaló vezetői magatartást erősíti.
Harmadrészt pedig szervezeti változásokat hajtunk végre a fenti célok érdekében. Ilyen változásra jó példa a most megalakult Területvédelmi Erők Parancsnoksága, amely egy teljesen új komponenst teremt a hivatásos – úgymond profi – haderő támogatására.