A Magyar Nemzetnek adott interjújt Chris Farrell, aki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány meghívására érkezett Magyarországra. A neves amerikai biztonságpolitikai és hírszerzési szakértő többek között elmondta:
„1945 óta nem kellett aggódnunk amiatt, hogy kiterjedt szárazföldi harcok folynak Európa területén,
most pedig ez történik. Egy nagyon különleges hibrid háború zajlik, ahol a gyalogság és a páncélozott egységek az eddigiektől eltérő módon harcolnak egymással, a légierőt pedig teljesen másképpen alkalmazzák, mint a korábbiakban, elég csak a drónokra gondolnunk. Emellett a hírszerzés is sokkal nagyobb szerepet játszik a konfliktusban, mint az eddigi háborúk során bármikor. Fontos leszögezni, hogy egy proxy háborúról van szó, az Egyesült Államok fegyvereket, hírszerzést és kiképzést biztosít szövetségesének egy másik szuperhatalommal szemben. Az egész helyzet tehát rendkívül izgalmas azoknak, akik ezen témákat kutatják, ezzel együtt rendkívül veszélyes is. Mint nyugalmazott tiszt, pontosan tudom, hogy milyen veszélyeket rejt ennyi katona bevetése, könnyen hiba csúszhat a számításokba. Egy tizenkilenc éves katona még mindig csak egy fiatal.”